Ugrás a tartalomra

Avasi fórum: közös bejárás a problémás területeken

minap.hu
Utoljára módosítva
2023. április 08. szombat 09:39
Múlt héten fórumot hívott össze saját ingatlanjába Halász Ágnes, a történelmi Avas egyik pincéjének tulajdonosa. A területet érintő problémákat szerette volna megbeszélni, célokat megjelölni, megoldásokon gondolkodni.
Fotó: Juhász Ákos

Az eseményen a pincetulajdonosok mellett az önkormányzatot képviselő Magyar László és Jacsó Pál hegygazdák és a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) két vezetője is részt vettek, valamint megjelent dr. Nagy Ákos, a terület önkormányzati képviselője.

Már a fórum elején felmerült két fontos kérdés: lehet-e szankcióval élni a garázda, szabályt nem követő, jogcím nélkül a pincékben élő egyénekkel szemben, valamint mi a teendő a történelmi Avason felhalmozódott szeméttel?

Magyar László erre reagálva elmondta, hogy a hegygazdák hatásköre a problémák, észrevételek és javaslatok közvetítésére terjed ki az Avas és az önkormányzat között.

- A konkrét megoldásokban szintén csak közvetíteni tudunk. A fórumon is jeleztük, hogy a garázda, szabályt nem követő magatartással szemben a rendőrség, a kormányhivatal – ahol a lakcímkártyákat kiadják - és a MIÖR jogosult fellépni, intézkedni – tisztázta a kérdést Magyar László, hozzátéve, hogy a MIŐR képviselői is tájékoztatták erről a fórum résztvevőit, egyben elmondták, hogy a történelmi Avas területén csak idén eddig több mint 50 alkalommal intézkedtek különböző szabálysértési kategóriákban.

A hegygazda azt is kiemelte, hogy a mezőőrök naponta kétszer négy óra szolgálatot teljesítenek a területen.

Fogadóórán a hegygazdák, Jacsó Pál és Mgyar László (balról jobbra) Fotó: HOrváth Csongor

Maguk szedték

A szemét kérdésével kapcsolatban Magyar László kitért arra, hogy a hegygazda intézmény részére elkülönített forrásból tavaly ősszel kétszer, illetve most januárban is szemétszedési akciót szerveztek, amely során 23 köbméter hulladékot távolítottak el civil önkéntesek közreműködésével a területről.

- A fórumon szóba került, hogy a Nagyavas felsősoron található, több tíz köbméternyi szemét elszállítására már kértünk árajánlatot, az önkormányzat dolgozik a problémán. Következő fogadóóránkon már konkrétumokkal tudunk szolgálni ezzel kapcsolatosan.

A hegygazda szerint a szemetelés ügyében egyértelműen a megelőzés lenne a cél, ebben nagy segítség és előrelépés lehet az Avas területére tervezett térfigyelő kamerarendszer kiépítése.
- A tervezés megtörtént, március 30-án egyeztettünk a MIŐR képviselőivel. Tíz darab kamerapontot jelöltünk ki végül.

Az Avas teljes területére kiterjedő ingatlankataszter elkészítésére ütemtervet nyújtottak be a hegygazdák, e szerint az ingatlanok számbavétele az idei évben fog megtörténni. Ez számtalan, a területhez kapcsolódó problémára megoldást jelenthet.
- Többen jelezték a fórumon résztvevők közül, hogy tudomásuk szerint készült már ilyen kataszter, azonban az önkormányzat birtokában jelenleg nincs ilyen adatbázis. A fórumon a MIŐR képviselői felajánlották segítségüket a kataszter elkészítésében is, hiszen a rendelkezésükre álló technikai háttér nagyban megkönnyíti majd a munkánkat – mondta lapunknak Magyar László.

- A MIŐR képviseletében Lengyel Roland felajánlotta, hogy a hegygazdákkal és civilekkel, pincetulajdonosokkal közösen alakítanak egy munkacsoportot, melynek célja a történelmi Avas teljes területén az aktuális problémák részletes feltárása. Megegyeztünk, hogy két héten belül megtartjuk az első bejárást – vázolta Magyar László, aki szerint a következő fogadóórájukon ennek az eredményéről is beszámolnak majd.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!