Ugrás a tartalomra

Az oroszokról, a reflexeinkről és a hatalom árgus szeméről is beszélgettünk Csepeli Györggyel

Bódogh Dávid
Utoljára módosítva
2022. november 11. péntek 21:00
Kettő hét híján kilenc hónapja tart az orosz-ukrán háború. Négy hónap múlva lesz három éve, hogy kitört a pandémia. Mennyire strapált le bennünket? Tudunk még hová hátrálni, vagy feléltük lelki tartalékainkat? Hogy fest "mentális hátországunk"? Globális folyamatokról, nemzetkarakterológiáról és a tömegkommunikáció útvesztőiről faggattuk Csepeli György szociálpszichológust.

M.N.: Hogyan „vizsgáztunk” az elmúlt nyolc hónapban? Azt hozta elő belőlünk a háború, amire előzetesen számítani lehetett?

Cs.Gy.: Magyarország szerencsére nem volt, s várhatóan nem is lesz az események középpontjában. A menekülthullám fogadása zökkenő- és problémamentes volt. A maradók beillesztéséért sokat tett a civil társadalom. A zöm pedig, mint az a korábbi menekülthullámok esetében is történt, áthaladt az országon, s eltűnt Nyugat-Európában. Az orosz-ukrán háború már hosszú idő óta érett, de kitörése mindenkit meglepett. A magyar politika szokás szerint se ide, se oda nem teszi le a garast. A közvélemény bizonytalan. A társadalom egységesen háborúellenes, és szorong: nem tudja, mi lesz télen.

Fotó: alumni.elte.hu

Csepeli György Erdei Ferenc-díjas magyar szociálpszichológus, szociológus. A Magyar Tudományos Akadémia doktora, az ELTE Társadalomtudományi Kar és a Miskolci Egyetem professor emeritusa. Országos reprezentatív felnőtt és ifjúsági mintákon valamint kísérleti csoportokban kutatta a magyar nemzeti identitás szociológiai és szociálpszichológiai struktúráit. Mostanában filmkritikáival is találkozhatnak az olvasók.

M.N.: A honi kormányzat külpolitikai balanszírozása/lavírozása mennyire képezi le a magyar társadalmi néplélek indíttatásait? Foglalkoztat bennünket egyáltalán, hogy ki támadott meg kit, ha saját egzisztenciánkról van szó?

Cs.Gy.: Már Széchenyi is látta, hogy a magyar társadalom lelkiállapota mindig is “szalmaláng” módjára váltakozott. Most éppen kihunyt a láng: mindenkit a maga kályhája, konyhája, ágya érdekel, senki sem érez együtt a megszomorítottakkal és megalázottakkal.

M.N.: Valós társadalmi támogatottság állhat az oroszpártiság mögött idehaza? Ezennel zárójeleztük az oroszokkal szembeni több évszázados gyanakvásainkat, félelmeinket?

Cs.Gy.: A többségnek fogalma sincs az “orosz világ” ragadozó természetéről. Nem tudatos az oroszpártiság, inkább a békepártiság a jellemző. Ruszofóbia Jókai profetikus regényében van, de a valóságban sosem volt. A Szovjetuniót nem Oroszországnak látták az emberek, még ha az orosz nyelv tanulása kötelező is volt az iskolában.

M.N.: De hogy jutunk el odáig, hogy mára a "putyini Oroszország" már-már imponál nekünk?

Cs.Gy.: Nem vált valóra a rendszerváltás ígérete, hogy itt szociális piacgazdaság lesz, s emiatt a közhangulat kapitalizmusellenes, ami Amerika-ellenességben nyilvánul meg. Szociálpszichológiai alapigazság: az ellenségem ellensége a barátom.

M.N.: Milyen, a régiót történelmileg jellemző mentalitásbéli reflexeket hív elő a katonai konfliktus Magyarországon?

Cs.Gy.: A magyar politikai gondolkodás hagyományosan gyenge pontja a külpolitikai realitások felmérése. Túl sokáig élt a magyar társadalom birodalmi függésben, ami begyakoroltatta a magyarokkal a lázadás és a behódolás mintáit, és lehetetlenné tette a sokpólusú külpolitikai tér erőviszonyainak felmérését,  Az “egyedül vagyunk”-helyzet nem kedvez az intelligens alkalmazkodásnak, melynek lényege a pontos "ellenség-barát" felismerő rendszer. Ez nekünk nincs.

Fotó: nepszava.hu

M.N.: Az elmúlt három évtizedben elvileg választottunk magunknak szövetségi rendszereket. Akkor mégsem tanultunk meg valamit...?

Cs.Gy.: Az “ellenség-barát” felismerő rendszer már a múltban sem működött. Emiatt vesztesként kerültünk ki mindkét világháborúból, s most sem fogjuk fel, hogy nem lehetünk egyszerre egy szövetségen belül és kívül. Sem a NATO, sem az EU nem tud mit kezdeni egy olyan taggal, akiről nem tudja eldönteni, hogy kivel tart.

Csepeli György 1971 és 1980 között a Magyar Televízió Közművelődési Szerkesztőségében dolgozott másodállásban, 1973-ban a Jeles András által rendezett Életünk az időben című kétrészes sorozat szerkesztője volt. Papp Zsolt után a később megszüntetett Tudósklub utolsó műsorvezetője volt. A Mindennapok Szociálpszichológiája című televíziós sorozatért Nívódíjat kapott. A Magyar Rádió Kossuth adóján az 1980-as években a Gartner Éva által szerkesztett Helyettem írták című éjjeli élő műsorban Tausz Katalinnal és Goldschmidt Dénessel pszichológiai témákat vitattak meg.

M.N.: "Élj történelmi időkben!" - szól az ősi kínai átok. A kétévnyi járványügyi lezárás és folyamatos készenlét okozta pszichés terhelés feldolgozását a háború kora tavasszal mintha teljes egészében lemosta volna a napirendről. Békeidőben sort keríthettünk volna a tanulságok mélyreható levonására?

Cs.Gy.: Globális válság van. Ez a pandémiával vált nyilvánvalóvá, amit a háború követett, s most szembe kell néznünk az energiaválsággal. Egyetlen reményünk, hogy a tél kegyes lesz hozzánk, és nem fagynak meg a betegek a kórházakban, nem zárnak be a mozik, a színházak, az iskolák, az egyetemek. Válság idején nincs idő töprengésre, cselekedni kell. Tegnap voltam egy roma gettóban, amiből van vagy ezer az országban. Az igazi tragédiák ott fognak történni...

Mocsári László felvétele a Mi Hazánk Miskolcon tartott augusztusi demonstrációjáról

M.N.: A 2008-as gazdasági világválság idején - egyéb belpolitikai okokra is visszavezethetően ugyan - a jelenlegi kormánypártok mellett a Jobbik tudott a legtöbbet profitálni a társadalmi örvénylésekből. Számolnunk kell - ezúttal már - a Mi Hazánk előretörésével?

Cs.Gy.: Nem tartok a szélsőjobb előretörésétől. Inkább félek a lassú sorvadástól, a fantáziátlanságtól. Sok függ attól, hogy az EU végül odaadja-e a pénzt, amire igényt tart a kormány, vagy sem. Ha odaadja, akkor folytatódik az, ami már jó ideje tart. Ha nem lesz pénz, abból baj lehet, mely mindenkit megkínoz majd.

M.N.: Foglalkoztatnak bennünket ilyen időszakban a közös ügyeink, a távlati teendőink? Mi vár például a diákokra és a pedagógusokra?

Cs.Gy.: A közoktatás katasztrofális helyzetben van. Hiba volt az egyházi és állami közoktatási rendszer szétválasztása, melynek következménye a kasztrendszer megerősödése lett. Az állami rendszer láthatóan nem képes működtetni a méltatlanul Klebelsberg Kunoról elnevezett hálózatot. A legnagyobb baj, hogy mindkét rendszerben a "szürkék hegedűseit" nevelik.

M.N.: A tömegkommunikáció felgyorsult világában Ön jobban fel tudja mérni, mit vált ki belőlünk a szomszédunkban zajló háború?

Cs.Gy.: A régi cseh film címét tudom idézni: “Senki nem tud semmit”. Ha fönt van valaki, ha lent, a háború köde, melyről Clausewitz beszélt, mindent beborít.

Csepeli György fiatal korában három filmben szerepelt: a Kardos Ferenc által 1967-ben készített Ünnepnapokban, valamint a Kovács András rendezte és 1969-ben bemutatott Extázis 7-től 10-ig című dokumentumfilmben, végül Kovács András 1971-es játékfilmjében, a Stafétában.

M.N.: Tudunk bármit is tenni azért, hogy ne váljunk a sokszor paranoid és bárminemű önreflexiót nélkülöző véleménybuborékok és visszhang-kamrák rabjaivá?

Cs.Gy.: Ha valaki ép idegrendszerrel meg akarja úszni ezt a helyzetet, annak azt tanácsolom, hogy kerülje a hírcsatornákat, mint a pestist. Műveljük kertjeinket, neveljük gyermekeinket, szeressük szeretettjeinket, éljünk az életvilágunkban! Azzal foglalkozzunk, amit hatalmunkban áll megtenni! Bújjunk el a hatalom árgus szemei elől, ne akarjunk látszani! Ne hagyjuk, hogy adatainkat ellopva algoritmusok rabjaivá tegyenek bennünket...

Forrás: petaluma360.com

M.N.: Meg tudunk birkózni a kibontakozó válsággal anélkül, hogy az itt élők jelentékeny része ne meneküljön a legkülönfélébb devianciákba, és ne váljunk belátható időn belül kvázi roncstársadalommá?

Cs.Gy.: Tanulni, készülni kell a jobb időkre – ez a feladat. Senki sem fog segíteni, se a miskolciakon, se a többieken, éljenek bárhol az országban. Münchausen-programot hirdetnék, ha lenne hatalmam...

További hírek

Olvasnivaló