Mindössze hazaérkeztek – bagatellizálhatnánk a történteket a rossz modorú tornatanár szellemeskedésével, elvégre az Ausztráliától másfél ezer kilométerre keletre fekvő sziget(csoport) mindmáig Franciaország tengerentúli területének minősül. „Impressionant, excellent!” – ezt pedig már a cabernet sauvignont gargalizáló sommelier szájából kölcsönözhetnénk. Mi tagadás: elképesztő, lenyűgöző és emberfeletti, amit Emilie és Davy leművelt.

Még 2020-as kambodzsai nászútjukon született az ötlet, hogy egyszer „átbicikliznek” Eurázsián, mígnem 2021 nyarán egzisztenciájukat hátrahagyva és anyagi tartalékaikat mozgósítva nekirugaszkodtak a nem mindennapi feladványnak. S miután szerettek volna az útnak egy Óceánián és rajtuk is túlmutató célt találni, a fogyatékkal élők helyzetének előmozdítását is zászlajukra tűzték.

A gyors elrettentés kedvéért essünk túl a számokon: hőseink a 19 hónap alatt megtett 23.500 kilométerükből 22 ezret "tisztán" kerékpárral teljesítettek, ami napi átlagban 40 kilométert feltételez. A tavalyelőtti startnál meglehetős optimizmussal Kínát is betervezték, ám végül anélkül is tizenhét országot érintettek trekking-abroncsaikkal. Néhol repültek, ha kellett, hajóztak, mindazonáltal itinerüket '23 januárjára kipipálva találták. Très bien.

Elemek nélkül az elemek ellen

Nem csupán a tél, a táj és a vendégszeretet is hónapokig Törökországban tartotta őket. Lassan egy éve már, hogy „megtámadták” a Kaukázust, onnan kóricáltak át Belső-Ázsiába, ahol egy-egy szakaszon csakhamar elfelejtették, hol is jár a Gergely-naptár.

Alá- és leöltözésekből vaskosabb rutint aligha szerezhettek volna másutt: a mínusz tizenöt fokos hegyláncokat szinte észrevétlenül váltották a forró sivatagi menetelések, mígnem a nyár beköszöntével Üzbegisztánban már negyvenhetet is mértek a Selyemúton. Az említett két országból őrzik különben legkedvesebb emlékeiket.

Mikor Miskolcon jártak, elmulasztottam feltenni közép-európai kishitűségemet leleplező kérdésemet: nem lett volna-e bölcsebb, ha – kizárólag a megnyugvás kedvéért – elektromos bicajjal vágnak neki a fél világnak? (Sose tudni, mikor dobja be a küllők közé a „vasmacskát” az a nyavalyás monszun, ugyebár.) Nos, Davy már a puszta feltételezést is kikérte magának, amikor pár hete felkerestem őket.

Könnyen lehet persze, hogy a célszalag után magabiztosak csak ennyire. Meg aztán vagy bevallják, vagy nem, milyen munkamegosztásban szitkozódtak a szembeszélre. Mindenesetre a nemzetkarakterológiai sztereotípiákkal a sutba: ezt bizony precízen kiszámolták, és véghez is vitték. Ja, és fontos: senki se a csirkemellet nyers tojásos proteinvödörbe mártogató élsportolókat képzeljen maga elé – annál is inkább, hisz franciák lévén a kerekeikkel ellentétben a gyomrukat kevésbé szívesen forgatták.

A tandemnél is szorosabb lánc

A kirgizisztáni terep nemcsak konstrukcióikat, de őket is alaposan lestrapálta, ám ennek ellenére – pár megfázáson és bélpanaszon (bizony: úton-útfélen a legnagyobb ínyenceket is sújtja néhanapján) kívül – nem nyeltek be semmilyen kórt.

– A hét minden napján, a nap huszonnégy órájában együtt tölteni az időt... Ez számunkra is újdonságként szolgált. A fáradtságból nyilván származott feszültség, de mindez nem hátráltatott minket. Sőt, úgy látjuk, az eddiginél is jobban kovácsolt össze bennünket – írták felvetésemre az új-kaledóniai jóléti társadalomból a jurták, sátrak és hálózsákok komfortfokát nem felejtő Sanchis-ék.

1

Aligha adódhat ennek a két embernek az életében ennél nagyobb (közös) élmény, sodorják őket bármerre is egymástól a szélességi és hosszúsági körök. Kitermelt ősz haj- és felélt idegszálaik mennyiségét nem firtattam, azt viszont elárulták, hogy egészen sajátos lélektani dinamikával bírt kalandjuk. Jószerivel egyszer sem fordult elő olyan, hogy mindketten "lent" maradtak volna. A libikóka-effektusra támaszkodniuk is kellett, példának okáért, amikor Emilie bokáját ficamította, s hetekig nem érhette lábát a pedál. Cserébe viszont – csodával határosan – egyetlen defekt sem sújtotta. Nem úgy, mint férjét. Egyébiránt négy-négy láncot is elfogyasztottak.

És ha már újra az étrend: kimerültségükre nélkülözhetetlen  ̶a̶k̶k̶u̶m̶u̶l̶á̶t̶o̶r̶t̶  dinamót jelentett a gasztronómia. A török desszertek után tüstént beleszerettek a közép-ázsiai plovba, de ha lapult volna zsebükben Michelin-csillag, akkor a fűszeres és erjesztett összetevőkkel operáló távol-keleti konyha képviselőinek is átnyújtottak volna bizonyára néhányat.

Mentális térképek, kulturális szerszámkészletek

– Egyes helyek mélyen az emlékeinkbe vésődnek. Isztambul egy csodálatos város, életre szóló barátokat szereztünk ott. De Tbilisziben és Biškekben is rendkívüli családok fogadtak bennünket. A Datça és Marmaris közti szakaszt és az Ararát-hegy menti utat sem fogjuk egykönnyen elfelejteni. Az Ustyurt Nemzeti Park Kazahsztánban pedig méltó a Monument Valley-hez. De sorolhatnánk az üzbég városokat, Khivát és Bukharát, nem megfeledkezve a kirgizisztáni Suusamyr-Aral autópálya panorámájáról – elevenítette fel a kontinens belsejének vidékeit Emilie és Davy, akik útjuk során 34 intézménynél és 18 háznál szálltak meg. A projekt keretében 225 akciót hajtottak végre, miközben több ezer fogyatékkal élővel érintkeztek.

– Amikor Közép-Ázsiában a szellemi fogyatékosság témájához közeledtünk, azt vettük észre, hogy az erről való diskurzus szigorúan leszabályzott, és olyan hiedelmekhez társul, mint hogy „Isten valamiért megbüntet téged, ha fogyatékos utódot ad neked". A volt szovjet köztársaságokban az ilyen gyerekeket nem is oly rég az állam még rejtegette – idézte fel Emilie.

Ámde a legélesebb elzárkózásba Dél-Koreában ütköztek. A fent ecsetelt régiók fejlettségi szintjét messze meghaladó országban nem pusztán a szellemi fogyatékosság, de bárminemű pszichés megbetegedés is tabu – derült ki a pár beszámolójából.

– Hatékonynak, szépnek és jövedelmezőnek kell lenned ahhoz, hogy folyamatosan megfelelj az előírt szabályoknak és a közösség által támasztott kritériumoknak. Ahol ekkora a homogenitás, ott érthetően nem jut hely a különbségeknek – foglalta össze Davy.

Projektjük tehát nem mindenhol nyert kedvező fogadtatást. Volt, ahonnan sietve álltak odébb, hogy aztán olyan, a sokszínűséget valósággal ünneplő földön landoljanak, mint amilyen Ausztrália.

A jó hírünk is a csomagtartójukban zötykölődött

– Szemet gyönyörködtető kerékpártúrákat vittünk véghez a gyerekekkel Moldovában és Azerbajdzsánban. Számos sportfoglalkozást tartottunk sérülteknek. A fiatal önkéntesek sokasága mellett az UNICEF és a helyi francia nagykövetségek is segítségünkre voltak mindezekben – nyilatkozták.

Bárhol is jártak, az iskolákban, egyesületekben, befogadó munkahelyeken és a médiában tett látogatásaikkor nem mulasztottak el tudósítani a „jó gyakorlatokról”, így a Baráthegyi Majorságról sem. A Szimbiózis koncepcióját mindmáig az egyik legkiválóbbnak tartják, amivel három kontinenst átszelve találkoztak.

Meglehet, hogy puskáztak útinaplójukból, mindenesetre név szerint utaltak vissza az Alliance Française-től Raymond Lardellier-re, valamint az alapítvány részéről Miklós Gabriellára, akik szervezésében – a Kerékpáros Miskolc Egyesülettel kiegészülve – 2021 kora őszén parabike-okkal és tandembiciklikkel tekertek végig a főutcán az értelmileg sérült otthonlakókkal. Mielőtt Románia felé vették az irányt, a bringások a majorságban szálltak meg, ahol par excellence hazulról hozott kulturális és szabadidős programokkal örvendeztették meg a magyarokat.

Sanchis-ék március 2-án repülnek vissza Franciaországba, és hagyják hátra a lélegzetelállító új-kaledóniai hegyeket, lagúnákat. Másfél évnyi önkéntes munka egész biztosan imponálóan mutat majd önéletrajzukban – csakhogy odahaza egyelőre albérlet várja őket, minekutána a karitatív kalanddal járó költségek fedezésére házukat el kellett, hogy adják.

1

Kellő kurázsival és karakánsággal tértek le a járt útról, hogy aztán a váltakozó néplélekhez idomulva folyton-folyvást sebességet váltsanak – hogy eltérő közegekben, ám ugyanazokat a sorsokat térképezzék fel, s hogy otthonfogalmukat mindvégig a horizonton tartva egy magasabb szintre emeljék azt.