Ugrás a tartalomra

Két kerékkel próbálnak lendíteni mások helyzetén

Bódogh Dávid
Utoljára módosítva
2021. szeptember 08. szerda 15:48
Francia átutazók felvezetésével rajtoltak el a Virágórától szerda délelőtt fogyatékkal élők és fogyatékkal nem élők.

Emilie és Davy július 13-án Franciaország szívéből, a Loire menti Blois-ból kerékpárral vágott neki az embert próbálóan hosszú, 14 ezer kilométeres kampányuknak. A világot csaknem körbeszelő útjuk nyomán 18 országon haladnak keresztül.

Még tavalyi nászútjukon született meg az ötlet Kambodzsában, hogy valamikor „átbicikliznek” Eurázsián. Sokat nem gondolkodtak rajta, rögtön a megvalósításon kezdték el törni a fejüket, hogy aztán idén nyáron egzisztenciájukat hátrahagyva, anyagi tartalékaikat mozgósítva nekirugaszkodjanak a nem mindennapi feladatnak.

– Mindenképpen szerettünk volna egy ekkora útnak valamilyen rajtunk túlmutató, nemesebb célt adni, így esett a választás a fogyatékkal élők helyzetének előmozdítására – mesélték.

Emilie Sanchis azt emelte ki, hogy inkább mentálisan kellett felkészülniük, nem is annyira fizikálisan. Hozzátette, a kalandtúra érzelmileg és testileg egyaránt felüdülést nyújt számukra, nem is szólva arról, hogy milyen sok helyet és embert ismerhetnek meg általa.

Akciójukkal hangsúlyozottan törekednek arra, hogy az értelmi fogyatékkal élőket sújtó diszkriminációra reflektáljanak.

– A társadalmi elfogadás fontos kezdőlökése volna, ha például egyre több paralimpiai számban indulhatnának hasonló sorsú embertársaink – ecsetelte motivációjukat Davy Sanchis, remélve, hogy a 2024-es párizsi rendezésű játékokon már érzékelhető lesz előrelépés ezen a téren.

A francia „turistákat” Veres Pál polgármester is köszöntötte, aki kiemelte: a lenyűgöző sportteljesítményen túl legalább annyira elismerésre méltó maga a küldetés, amelynek véghezvitele során a bringások még ráadásul környezetkímélő életmódjukkal is példát mutatnak.

A Kerékpáros Miskolc Egyesület tagjain és szimpatizánsain kívül a Szimbiózis Alapítvány munkatársai is egybegyűltek a messziről jött vendégek fogadására, hogy – ha csak egy rövidebb távon is, de – parabike-kal és tandem biciklivel ők is csatlakozzanak a kezdeményezőkhöz. Az alapítvány elnökétől, Jakubinyi Lászlótól megtudtuk: meglepetésként érte, amikor Sanchis-ék felkeresték őket.

Juhász Ákos képgalériája

– Eredetileg megszállni szerettek volna a majorságunkban, illetve találkozni értelmileg sérült miskolciakkal, de ma este már francia kulturális programmal készülnek nekünk – árulta el.

A tárgyalt belvárosi szakasz a Kossuth utcai Alliance Française irodájánál zárult. Emilie és Davy még egy ideig hazánkban teker, ám rövidesen a soron következő célország, Románia felé veszik az irányt. Terveik szerint másfél éves útjuk 2023 januárjában a Csendes-óceán délnyugati részén fekvő tengerentúli francia terület, Új-Kaledónia elérésével zárul.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!