Ugrás a tartalomra

Bekamerázták az Ifipályát

Létrehozva
Négy biztonsági kamerát szereltek fel a Győri kapui Ifipálya kiszolgáló épületeire és lámpaoszlopaira. A beruházást a terület jelenlegi önkormányzati képviselői és a jövőbeni jelölt mutatta be.
Kép
Fotó: Végh Csaba

Bruttó félmillió forintból kapott négy biztonsági kamerát az az ifjúsági pálya, amelyik a Győri kapuban van, és ahol számtalan rendezvényt tartottak már a városrészben élőknek. Ilyen volt például az a vigasság, ami sulikezdéskor volt családi és gyermeknapként is, de volt már itt disznótor és advent is.

Kép

Hollósy András, a terület önkormányzati képviselője elmondta, négyen kezdeményezték a beruházást. – Kovácsné Budai Mária, Nagy Ákos és Deák Bárdos Mihály képviselőtársammal jártuk ki azt az utat, hogy biztonságosabbá tegyük a sportpályát. A négy kamera egészében figyeli a pályát a nap huszonnégy órájában. Most még teszt módban üzemel, de a Miskolci Önkormányzati Rendészethez lesz bekötve ez is, mint a város többi kamerája – mondta el a politikus.

A képviselők nagyon fontosnak tartják, hogy a sportolók biztonságérzetét növeljék, hiszen több százan is megfordulhatnak ezen a pályán, akik a környékről jönnek ide például futni, de iskolák is használják a létesítményt.

Hollósy András úgy nyilatkozott, a fejlesztéseket folytatják a helyszínen, hiszen terveznek egy illemhelyiséget és egy kutat is.– Az engedély már megvan, így napokon belül meg lesz oldva a pálya vízellátottsága.

A kamerák kihelyezését a Miskolc Holding Önkormányzati Vagyonkezelő Zrt. végezte és a Miskolci Sportcentrum Kft. finanszírozta.

Ez is érdekelhet

Jön a keleti rangadó: Nyíregyháza - DVTK
MiskolcSport
A Diósgyőr a keleti rangadón lép pályára. A Nyíregyháza SFC vendége lesz a DVTK.
tűzoltó Miskolc
Tűz volt egy családi házban Miskolcon - tűzoltók, mentő a helyszínen
MiskolcHavaria
Az Andor utcában volt szükség tűzoltói beavatkozásra péntek este.
A párharc folytatódik. Fotó: magánarchívum
DVTK Jegesmedvék - DEAC: a hetedik meccs dönt majd
MiskolcSport
Jégkorong Erste Liga, negyeddöntő, 6. mérkőzés: egyenlítettek a hajdúságiak.
Hajrá diákok! Hajrá diákolimpia!
MiskolcSport
Az ünnepélyes megnyitóval hivatalosan is kezdetét vette az V-VI. korcsoportos kosárlabda „B” diákolimpia országos döntője, Miskolcon.