A dévér többnyire nagyobb csoportokban „bandázva” keresi a táplálékot. Kevés halról mondható el, hogy egyaránt megtalálható hazánk szinte összes álló- és folyóvizében egyaránt: a dévérkeszegről igen. Lassan növő halról van szó, a nagyobbak akár az ötödik évükön is túllehetnek. Az ivarérettséget 3-4 év alatt érik el, így a 20 centis, tenyeres példányokat is – már amelyik nem kívánkozik paprikás lisztbe – engedjük vissza, mivel felelősek lehetnek a jövő szaporulataiért.

Fejlett szagló- és ízlelőszervekkel rendelkezik, így hamar felfedezi az etetést. Leginkább az édes ízekkel vonzhatjuk a dévérrajokat a horgunkhoz. Folyóvízben kedveli a csendes részeket, ahol lassú az áramlás. Tavakban általában sekélyebb területeken találni, csak nyáron húzódik lefelé, és választja a napfénytől felmelegedő felső rétegek helyett a mélyebb vizek sötétjét.

Teste magas, oldalról erősen lapított. Testéhez viszonyítva apró a feje, orra gömbölyített, szája csúcsban nyíló, alsó állású, csőhöz hasonlóra nyújtható. Táplálkozás közben gyakran „fejre állva” szipákol az iszapban. Pikkelyei hátán sötétebb szürke, hasán fehér, oldalán ezüstös árnyalatúak. Farokúszójának alsó villája hosszabb, mint a felső. Nem túl szívós, nagy oxigénigényű hal. Húsa, bár rettentően szálkás, kifejezetten ízletes: hazánkban kedvelt „sütnivaló”.