Ugrás a tartalomra

Borult idő és ködszitálás vár ránk szombaton

Létrehozva
Az évszakhoz képest némileg talán enyhébb lesz az idő, a hőmérő higanyszála szombaton napközben akár 10 fokig is felkúszhat. 

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) közlése szerint éjszaka párássá válik a levegő, és nagy területen képződik, terjeszkedik a köd, valamint a rétegfelhőzet, mindeközben pedig északnyugat felől szakadozott frontális felhőzet húzódik fölénk.
    
Szombaton napközben a látási viszonyok javulnak, de így is erősen felhős vagy borult, több helyen tartósan párás idő lesz a jellemző. Számottevő csapadék nem várható, a ködös tájakon szitálás, ónos szitálás fordulhat elő, illetve az éjszaka második felétől néhol gyenge eső sem zárható ki. Hajnaltól az északnyugatira forduló szelet a Dunántúlon egyre több helyen élénk lökések kísérhetik.  

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +4 fok között alakul, hajnalra északnyugaton a lengedező szél hatására több fokkal enyhül az idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 3 és 10 fok között valószínű.

Ez is érdekelhet

Időutazás a múltba
MiskolcKultúra
Különleges hangulatú, múltidéző délutánra várják az érdeklődőket március 20-án a Bárczay Kúriába. Zene, történetek és személyes emlékek segítségével elevenedik meg egy letűnt kor világa.
Miskolci siker a világ élvonalában: a MiReHu a Recycling Heroes 2026 nyertesei között
Miskolc
Újabb nemzetközi sikert ért el a MiReHu Nonprofit Kft.: a Társaság bekerült a Global Recycling Foundation által meghirdetett Recycling Heroes 2026 verseny nyertesei közé.
Forgalomlassítás várható vasárnap reggel jótékonysági emlékfutás miatt
Miskolc
Március 22-én, vasárnap jótékonysági emlékfutás lesz 9 órától várhatóan 10 óráig.
Napsütés időjárás indito. Fotó: Osztie Tibor
Rendezvény miatt vágányzár lesz szombat délután a Tiszai pályaudvar és Malomszög utca között
Miskolc
A villamospótló autóbuszok kijelzőin VP viszonylatjelzés látható, továbbá a járatok ezen viszonylatjelzéssel találhatóak meg a menetrendi keresőkben.