Ugrás a tartalomra

Egy ezüstöt és egy bronzot szereztek a miskolciak a tatamin

Létrehozva
A Szigetszentmiklósi Városi Sportcsarnokban november 16-17. között lebonyolított Hungarian Grand Prix nemzetközi kvalifikációs versenyen, a miskolci Justitia Fuji-Yama SE hat karatékája lépett tatamira.

 

Kép
Fotó: Justitia Fuji-Yama SE

A megnyitó keretében Mészáros János, a Magyar Karate Szakszövetség elnöke, a Nemzeti Versenysport Szövetség elnöke köszöntötte a résztvevőket. Az első napon a kvalifikációs korosztályoké volt a főszerep. A Justitia négy versenyzőjét kísérte a tatamihoz Kis Virág edző. 

Elekes Máté az U21 férfi kata kategóriában két erős ellenféllel került szembe, így ezúttal nem sikerült a dobogóra állnia, azonban csapattársa Bérczes Botond szépen menetelt a döntőig, ahol Bárdos Ádám (MTK) ellenében maradt alul, és a szépen csillogó ezüstérmet szerezte meg. 
Az U21 női kata versenyszámban Kovács Száva szerzett bronzérmet, míg a junior női katások között Gyürky Eszter lépett tatamira, akinek ezúttal nem sikerült a dobogóra állnia. 

Vasárnap két sportolóval vágott neki a versenynek Grudzinski Zsolt, akik az U12 fiú kata kategóriában szerepeltek. Sajnos Kazai Bendegúz és Farkas Marcell is az első körben búcsúzott, és vigaszágon sem jött össze a javítás. 

Eredmények: 

U21 női kata: 3. Kovács Száva
U21 férfi kata: 2. Bérczes Botond
U21 férfi kata: 5. Elekes Máté

 

 

 

Ez is érdekelhet

Törökországban véget ért a női kosárlabda világbajnoki selejtező torna
Eldőlt, ott lesznek-e a lányok a világbajnokságon
SportMiskolcVilág
Törökországban véget ért a női kosárlabda világbajnoki selejtező torna.
Majkut Gergely előre lépett
SportMiskolc
A DVTK SE szakmai vezetésének döntése értelmében Majkut Gergely irányítja a klub atlétika szakosztályának szakmai munkáját.
Vincze Richárd a DVTK új sportigazgatója
Sport
Vincze Richárd, a DVTK Labdarúgó Sportakadémia szakmai igazgatója veszi át a DVTK sportigazgatói posztját. Hosszú távon határozott struktúrával és következetes gondolkodásmóddal működő labdarúgó szakosztályt szeretne építeni, rövid távon pedig a bennmaradás a legfontosabb feladat.
Oláh Jázmin aranyérmes
Sport
Az U15-ös korosztály tagjainak és nők számára válogató birkózó versenyt rendeztek Soltvadkerten.