"Egy jó olvasmány élni és túlélni tanít" - megnyitott a könyvhét Miskolcon
Június 8. és 10. között rendezik meg a 94. Ünnepi Könyvhetet és 22. Gyermekkönyvnapokat. A programsorozat Supka Géza emléktáblájának koszorúzásával kezdődött csütörtökön délután. A MAB Székház bejáratánál található emléktáblát 2019-ben, a 90. Ünnepi Könyvhét alkalmából avatták fel, Miskolc városa, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár, valamint a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése állíttatta a székház falára.
Mint ismert, a magyar könyves ünnepek hagyományát az olasz példa indította el, a félszigeten 1927. május 17-én szervezték meg az első nemzeti könyvnapokat. Ennek mintájára kezdeményezte Supka Géza 1927. június 5-én, pünkösd vasárnapján Miskolcon, a Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Országos Egyesületének nagygyűlésén (amit a Kereskedelmi és Iparkamara Erzsébet téri épületében tartottak) a magyar könyvnapok hagyományteremtő megszervezését. Az első ünnepi könyvhetet 1929. május 12–20. között rendezték meg.
A koszorú elhelyezését követően már a térre, és az ott felállított beszélgető "szigetekre", standokra, valamint a színpadra került át a fókusz. Köszöntőkkel és megnyitó beszéddel vette kezdetét a háromnapos programkavalkád.
Előbb a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei közgyűlés elnöke szólt az eleredő eső ellenére is több tucatnyi érdeklődőhöz. Bánné Gál Boglárka úgy fogalmazott, ritka az olyan esemény, ami ilyen hosszan kiállja az idő próbáját. Ugyanakkor "ez nem is annyira meglepő", hiszen a könyvek az emberiség kollektív tudását tartalmazzák, "valójában mindenről".
- Ennek a kollektív tudásnak a kulcsa pedig ott van mindannyiunk kezében a könyvekkel. Csak az a kérdés, hogy hány ajtót nyitunk ki velük életünk során - fűzte hozzá.
A város nevében Szopkó Tibor alpolgármester köszöntötte Miskolcon a könyvhetet és az olvasás szerelmeseit. Vekerdy Tamás pszichológust idézve rámutatott, az olvasás segít túlélni, de ennél több: öröm és ünnep is.
- Az értelem, a műveltség ünnepe, a könyv illatának és a szépségnek az ünnepe. Az olvasás ugyanakkor gondolkodás is; pallérozzuk vele magunkat a világ nehézségeivel és az álhírekkel szemben, a becsapással szemben. A megszerzett tudás abban is segít, hogy jobban megértsük a körülöttünk zajló eseményeket - mondta.
Az ünnepi könyvhét programsorozatát Turczi István József Attila-díjas, Babérkoszorú-díjas és Prima Primissima díjas magyar költő, író, műfordító, szerkesztő nyitotta meg. Méltatta Supka Géza tevékenységét, majd azt mondta, a magyarok egyik "legértékállóbb", kézzel fogható erőssége a magyar könyv.
- A jelenkor értelmezési és érzékelési káoszában, amikor nincsenek nagy szellemi iskolák, szétpattannak a kánonok, és politikai, esztétikai szekértáborokra szakadtak az írók és az olvasók, a jó könyv esélyt teremt, hogy megközelíthessük azt, ami láthatatlanul is összetartozik. Hiszen mi össze vagyunk kapcsolva egymással, a történetünk, érzéseink, álmaink közösek, ahogy a fájdalmak, a veszteségek is azok. Kortársak vagyunk, együtt járjuk a túlélés iskoláját. A jó könyv pedig élni és túlélni is tanít, de úgy, mint egy szülő: cseppenként, szavanként, gesztusokkal, simogatással, ha kell, emelt hangon - fogalmazott, majd hivatalosan is megnyitotta az idei könyvnapokat.
Az Ünnepi Könyvhét teljes programja IDE kattintva tekinthető meg.