Ugrás a tartalomra

Egymilliót ajánl fel közösségépítésre Varga László

Létrehozva
Az országgyűlési képviselő egy alapot hoz létre, amiből közösségteremtő akciókat, fejlesztéseket kíván támogatni. Ő maga egymillió forintot ajánl fel tiszteletdíjából, és arra buzdítja a miskolciakat, tegyenek hozzá ők is, ha pénztárcájuk engedi, vagy ötletekkel járuljanak hozzá.
Kép
Fotó: Parai Roland

Miskolc összeköt címen sajtótájékoztatót tartott Varga László országgyűlési képviselő a Szent István téren. – A Covid-19 világjárvány szétválasztott minket, de Miskolc összeköt. Ennek szellemében hozok létre egy alapot, hogy a társadalom szöveteit újra összevarrjuk.

Hivatalos képviselői Facebook-oldalára várja a megkereséseket. – Fontos, hogy nemcsak pénzfelajánlásokról van itt szó, hanem ötletekről is, hogy kiket támogassunk különböző összegekkel. Erről akár szavazni is lehet majd. Szeretném összekötni a támogatói oldalt, a tehetősebb vállalkozókat vagy akár a kisebb adományt rászánó embereket azokkal a közösségekkel, amik például alapvető felszerelésben szenvednek hiányt, vagy otthonosabbá tennék tereiket. De most nem az én ötleteimre van szükség, hanem a miskolciakéra – mondta, hozzátéve: ugyanezen a fórumon lehet majd nyomon követni a forrás felhasználását is.

A politikus hozzátette végül, nem először adományoz akár ilyen nagy összeget is különböző célokra. Emlékeztetett, egy évvel ezelőtt a COVID elleni védekezésre ajánlott fel szintén egymillió forintot. Az elmúlt években pedig számos felajánlást tett tiszteletdíjából, így például egy részét rendszeresen egy szolidaritási alapba utalta.

Ez is érdekelhet

tűzoltó Miskolc
Tűz volt egy családi házban Miskolcon - tűzoltók, mentő a helyszínen
MiskolcHavaria
Az Andor utcában volt szükség tűzoltói beavatkozásra péntek este.
A párharc folytatódik. Fotó: magánarchívum
DVTK Jegesmedvék - DEAC: a hetedik meccs dönt majd
MiskolcSport
Jégkorong Erste Liga, negyeddöntő, 6. mérkőzés: egyenlítettek a hajdúságiak.
Hajrá diákok! Hajrá diákolimpia!
MiskolcSport
Az ünnepélyes megnyitóval hivatalosan is kezdetét vette az V-VI. korcsoportos kosárlabda „B” diákolimpia országos döntője, Miskolcon.
Bárczay emléknap Fotó: Osztie Tibor
A Bárczayakra emlékeztek
MiskolcKultúraSzabadidő
Bárczay emléknapot tartottak péntek délután a Bárczay Kúriában.