Ugrás a tartalomra

Élénkül a használtautópiac

Kujan István
Utoljára módosítva
2024. augusztus 10. szombat 09:58
Az elmúlt hetekben megnőtt az érdeklődés a használtautók iránt, az egyik miskolci kereskedő szerint már nemcsak a 2 millió forint alatti, hanem az 5-6 milliós járművekre is van igény.
használt autó kereskedés
Fotó: Mocsári László

Júliusban a DataHouse adatai szerint több mint 9600 import használt személyautó kapott magyarországi rendszámot, ami az egy évvel ezelőtti és az előző havi értékhez képest is 14 százalékos növekedés – közölte a JóAutók.hu hét elején az MTI-vel. Hozzátették, hogy bár a második félévben behozott használt autók száma várhatóan túlszárnyalja az első féléves adatokat, az éves bővülés mértéke mérsékelt, 5 százalék körüli marad. Halász Bertalan, az oldal vezérigazgatója az élénkülést azzal magyarázta, hogy a reálkeresetek bővülése előbb-utóbb törvényszerűen a használtautó-importban is érezteti hatását.

A behozott használt autók között a legnépszerűbb márka egyébként továbbra is a Volkswagen, amit az Opel és a Ford követ. A negyedik helyen az Audi, az ötödiken pedig a BMW áll.

használt autó kereskedés

A külföldről behozott járművek mellett a hazai használt autók is hamarabb találnak gazdára a lapunk által megkeresett miskolci kereskedő szerint. Burek Szilárd, a Burman Autókereskedés egyik ügyvezetője érdeklődésünkre elmondta, valóban érzékelhetően megnőtt a forgalom az elmúlt hetekben.

– Korábban eléggé lanyha volt, szóval volt honnan előrelépni – tette azért gyorsan hozzá. – Azt tapasztaljuk, hogy most már nemcsak a 2 millió forint alatti autókat viszik, hanem szélesebb körű az érdeklődés, hiszen 5-6 milliós autókat is nagyobb számban keresnek. A pontos okát nem ismerjük, de talán az állhat a háttérben, hogy korábban kivártak, visszafogták a vásárlásaikat a magyar családok, most azonban előkerültek a tartalékok.

használt autó kereskedés

Megtudtuk azt is, hogy főleg az európai és a koreai modellek mennek jobban, de a japán márkák iránt is van érdeklődés. A városi terepjárókat (közismertebb nevükön az SUV-kat) nagyon szeretik, a nagyobb modellek pedig újra keresettek – igaz, kisebb benzinmotorral. Burek Szilárd azt is elmondta, hogy elsősorban a 10-15 éves autók iránt érdeklődnek a vásárlók.
A szakember felhívta a figyelmet arra is, hogy saját szakállára csak az próbálkozzon külföldön használt autót venni, aki jó kapcsolatokkal rendelkezik.

– Ha nincs segítség, akkor könnyen bele lehet sétálni csapdákba. Érdemesebb olyanoktól külföldről behozott autót vásárolni, akik ezzel foglalkoznak, hiszen ők eleve úgy választják ki a kocsikat, ami itthon is elfogadható minőségű, állapotú. Így a legkisebb a mellényúlás és a csalódás lehetősége. Mi magunk is mindig megnézzük az autót, negyvenéves gyakorlatunk van benne. Nekünk is jól karbantartott, rendszeresen szervizelt autókat érdemes megvenni, hiszen az az érdekünk, hogy ne okozzunk bosszúságot az ügyfeleinknek – fogalmazott.

További hírek

Olvasnivaló

 

Programok

Jelenleg nincsenek programok!