Ugrás a tartalomra

Elérte a félszázat a miskolci slam

Bájer Máté
Utoljára módosítva
2021. szeptember 26. vasárnap 20:45
50. estjüket szervezték a helyi szövegelők. Baráti hangulat, csípős odamondások és simulós rímek jellemezték az eseményt, aminek a végén új névvel bővült a miskolci klubgyőztesek listája.
Mocsári László képgalériája

Szombat este 20.00 órakor (természetesen némi hatásfokozó késéssel) indult a Slam Poetry Miskolc 50. estje a Helynekemben. A fellépők sorrendjét húzás döntötte el. Mindenkinek 3.15 perc állt rendelkezésére, hogy felolvassa vagy elmondja saját szerzeményét. Témamegkötés nem volt. Végül 14 versenyző állt színpadra: főként helyi középiskolások ragadtak most mikrofont, de voltak egyetemi hallgatók is a fellépők között, sőt, valaki Százhalombattáról érkezett slamelni. Az est karmestere most is Barcsai László volt, aki meghonosította a műfajt Miskolcon 2013-ban.

A szövegek között volt, ami a szerelemről szólt, de akadtak önironizáló, politikai utalásokkal felszerelt, társadalmi problémákat boncolgató sorok is. Jacsó Pál például a történelem ismert eseményeit fűzte humoros csokorba.
A fellépőket 5 tagú zsűri pontozta, akiket a közönség soraiból választottak ki.

A 14 szöveg után egy második kört is tartottak, ahol már csak a három legmagasabb pontszámot elérő slammer állt színpadra: pontjaik szerint sorolva Szabó Zalán, Bájer Máté és Tóth Viktória. A végeredményen azonban az újabb szövegek sem változtattak: Szabó Zalán, a Zrínyi Ilona Gimnázium végzős tanulója első ízben aratott győzelmet a miskolci slamen.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!