Ugrás a tartalomra

Elhunyt Dr. Kopátsy Sándor, a BOKIK tiszteletbeli tagja

Létrehozva
Életének 99. évében elhunyt Dr. Kopátsy Sándor közgazdász, a közgazdaság-tudomány akadémiai doktora, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara tiszteletbeli tagja, és családtagként elkötelezett őrzője, ápolója dr. Szentpáli István – a kamara egykori titkára, Miskolc egykori polgármestere – emlékének, hagyatékának.
Kép

Dr. Kopátsy Sándor az elmúlt évtizedekben szoros kapcsolatot ápolt a BOKIK-kal, amiről ő maga így vallott: „Hálás vagyok a kamarának, mert tiszteletbeli tagjává fogadott, és így vénségemre megbecsült polgára lehetek Miskolcnak.” Második feleségével, Szentpáli Ágnessel – aki Szentpáli István unokája volt – nagyvonalú anyagi támogatást nyújtottak a kamara által kezelt „Dr. Szentpáli István Emlékére Alapítványnak”. Ennek köszönhetően a miskolci Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakgimnázium és Szakközépiskola két diákja kap ösztöndíjat minden évben, továbbá a Miskolci Egyetem fiatal közgazdász és mérnök doktoranduszai is évente részesülnek ösztöndíjban. Az ő támogatásával, anyagi segítségével alakította ki a BOKIK a kamara székházában a dr. Szentpáli István emlékszobát, amelyet a család hagyatékát képező bútorokkal, emléktárgyakkal rendeztek be. A neves közgazdász tevékenységét a BOKIK 2017-ben „Támogatói díjjal” ismerte el.

Dr. Kopátsy Sándor 1922-ben született Kaposváron. 1953 óta minden gazdasági reformprogramban részt vett, 1954-ben Nagy Imre számára is programot dolgozott ki. 1956-os forradalom alatt a Tervhivatal és a Minisztériumok Forradalmi Bizottságának elnöke volt. Később dolgozott az Országos Tervhivatalban, a Pénzügyminisztériumban, majd alapítója és első igazgatója a Pénzügykutató Intézetnek. A hatvanas években szerzője és kezdeményezője volt a Magyarázom a mechanizmust című sorozatnak. A rendszerváltás után két évig az Állami Vagyonügynökség igazgatótanácsának tagja, 1992 és 1998 között a Privatizációs Kutatóintézet kuratóriumának elnöke volt, majd Matolcsy György tanácsadójaként dolgozott.

Csaknem harminc könyve jelent meg, amelyekben meggyőző és modern érvekkel támasztja alá Széchenyi István 170 évvel ezelőtt kimondott igazságát: a gazdaság legfontosabb értéke a kiművelt emberfő. Hitvallása szerint napjaink fejlett társadalmában már nem a befektetett tőkén vagy az infrastruktúrán áll vagy bukik egy gazdaság sikere, hanem a képzett, tehetséges munkaerő mennyiségén. Az új szemléletű társadalom pedig olyan új közgazdaságtant igényel, ami a fizikai mellett a szellemi tőkével is számol – sőt egyre inkább előtérbe helyezi a tehetséget, a minőségi képzést és a szakértelmet.

A Magyar Közgazdasági Társaság legmagasabb kitüntetését, a Közgazdász Életműdíjat a 2015-ös miskolci Közgazdász Vándorgyűlésen vehette át a köz szolgálatában sok évtizeden át kiemelkedő színvonalon végzett szakmai tevékenységéért, rendkívül gazdag életművéért és páratlanul eredeti, a közgazdasági gyakorlatot megtermékenyítő gondolataiért.

Dr. Kopátsy Sándort a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara saját halottjának tekinti. Temetéséről később történik intézkedés.

 

Ez is érdekelhet

Monstre nyári zenei fesztivál Miskolcon? Nem voltunk elkényeztetve eddig
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
Az elmúlt bő tíz év termése vékonyka, nagy nyári zenei fesztivállal adós maradt Miskolc.
Képgaléria
Rózsafüzér imádság
Rózsafüzér imádság a békéért Miskolcon
Miskolc
Miskolc papsága rózsafüzér imádságra hívott mindenkit a békéért Miskolcon, a Hősök terére október 25-én.
Képgaléria
A MOHU hulladékudvar roadshowja
A jövő a kukában indul: Miskolcon játszva tanították a szelektálást
MiskolcOktatásÉletmódKörnyezet
A MOHU hulladékudvar roadshow-ja Miskolcra is elért, nem is akárhogy. A fenntarthatóságot egy nagy játékká változtatva szórakoztatták a családokat szombaton.