Az ügyben harmadfokon eljáró ítélőtábla csalás bűntettében mondta ki bűnösnek a korábban első fokon felmentett, majd a másodfokú bíróság által két év letöltendő szabadságvesztésre ítélt férfit. A házaspár 2016 novemberében telitalálatot ért el az ötös lottón. A csaknem 900 millió forintos, közös nyereményt a Szerencsejáték Zrt. az általuk megjelölt, nyolc bankszámlára utalta át, amelyek felett a férj rendelkezett.
A házaspár a nyereményből 2017-ben közösen ingatlanokat, valamint gépjárműveket vásárolt. Időközben azonban házasságuk megromlott, ezért a feleség kezdeményezte a házastársi vagyonközösségük megosztását, illetve azt, hogy a férje adja ki neki a nyereményből fennmaradt, őt megillető részt. Egyeztetéseik során a férfi azt állította, a nyereményből már csupán 300 millió forint maradt, jóllehet a valóságban abból még 800 millió forintnál is több állt rendelkezésre.
A vádlott nyilatkozata alapján megszerkesztett házassági vagyonközösséget megszüntető szerződést mindkét fél aláírta. A megállapodásban a vádlott kötelezettséget vállalt arra, hogy átutalja a feleségének a nyereménymaradvány felét, 150 millió forintot, aki ennek teljesítése esetére lemondott minden követeléséről férjével szemben. A feleség a pénz átutalását követően szembesült azzal, hogy férje tévedésbe ejtette, és valójában csaknem 410 millió forint járt volna neki.
Az ítélőtábla Benedek Tibor vezette tanácsa az enyhítő körülmények jelentős túlsúlyára és arra tekintettel, hogy a büntetlen előéletű vádlott időközben egy megállapodásban kötelezettséget vállalt a volt feleség által igényelt összeg megfizetésére, úgy ítélte meg, hogy a büntetés célja próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabása mellett is elérhető.
Eltitkolta felesége elől a lottónyereményt, felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték
Ez is érdekelhet
Szabadnapon is szolgálnak
Egy körözött férfit fogott el szabadidejében az Ózdi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja.
Káddal védte unokáját a miskolci nagymama – vádat emeltek a férfi ellen
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki előbb bántalmazta élettársát, majd annak védelmére siető nagymamáját is meg akarta ütni. Az idős asszony egy műanyag káddal próbálta megvédeni magát és unokáját – a dulakodás közben azonban megsérült.
Fegyverrel megöléssel fenyegetőzött egy férfi Borsodban
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen fegyveresen elkövetett garázdaság bűntette miatt, miután riasztófegyverrel egy fiatalkorú fiú irányába lőtt, miközben megöléssel fenyegette a családját.