Ugrás a tartalomra

Szabadnapon is szolgálnak

Létrehozva
Egy körözött férfit fogott el szabadidejében az Ózdi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja.

Balogh Csaba r. főtörzsőrmester 2025. október 18-án, szabadnapján közlekedett autójával Ózdon, amikor felfigyelt egy férfira, aki kapucniját a fejére húzva sétált az utcán. Amikor a rendőr jobban megpillantotta az arcát, felismerte benne azt a körözött személyt, aki már hosszabb ideje nem vonult be a kijelölt börtönbe, pedig jogerősen két és fél év szabadságvesztésre ítélték - írja a police.hu.

A főtörzsőrmester azonnal megállt, kiszállt a járművéből, és felszólította a férfit, hogy álljon meg. A körözött személy megpróbált elmenekülni, ám a rendőr utolérte, elfogta, majd átadta az időközben kiérkező szolgálatban lévő kollégáinak.

A férfit végül a rendőrök a börtönbe szállították, ahol megkezdi jogerős büntetésének letöltését.

Ez is érdekelhet

Közel hárommillió forintot csaltak ki egy miskolci idős asszonytól ezzel a módszerrel
BűnügyMiskolc
Letartóztatta a Miskolci Járásbíróság azt a román állampolgárságú férfit, aki a gyanú szerint egy társával együtt csaknem hárommillió forinttal károsított meg egy idős miskolci asszonyt.
csaló pénz
„A fia balesetet okozott. Három millió forintért kiengedik” – két óra alatt elfogták a csalót
BűnügyMiskolc
Ezzel a két mondattal csaltak ki több mint hárommillió forint értékű készpénzt és ékszert egy 82 éves miskolci nőtől.
Elkábította és kirabolta a társkeresőn megismert sértettet
BűnügyBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelték a férfi letartóztatását.