Ugrás a tartalomra

Fát döntött az ittas sofőr az Avason

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2020. június 22. hétfő 15:32
A balesetben szerencsére nem sérült meg senki.
n/a
Forrás: Új Miskolcon láttam facebook-csoport

Kidöntött fa, és egy csúnyán összetört autó - ez látszik azokon a fotókon melyek hétfő délelőtt lepték el a Facebook egyik miskolci csoportját, ahol azonnal elindult a találgatás, mi okozhatta a balesetet. Volt, aki azt írta, a sofőr elvesztette az uralmát az autó felett, más azt is tudni vélte, az autó defektes volt. Sokan a hölgy állapota iránt érdeklődtek, ugyanis a hozzászólók egy része úgy tudta, súlyos sérüléseket szenvedett, míg mások szerint csupán sokkos állapotba került.

A megyei rendőr-főkapitányság szóvivője szerint egyik sem igaz. Szabó Csilla elmondta, a hölgy ittas volt, amikor a fának csapódott a Klapka György utca 17. szám előtt.

- A sofőr nem sérült meg, azonban mivel a szonda jelzett, kollégáink kórházba szállították - tette hozzá Szabó Csilla.

Információink szerint a kidőlt fát a tűzoltóság munkatársai távolították el az útról. Az autóban keletkezett anyagi kár jelentős, a baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.

További hírek

Olvasnivaló

Programok