Ugrás a tartalomra

Fokozott biztonsági intézkedések mellett nyitnak újra teljes kapacitással a miskolci óvodák

minap.hu
Utoljára módosítva
2021. április 15. csütörtök 13:12
A legutóbbi kormányzati intézkedéseknek és a vonatkozó kormányrendeletnek megfelelően április 19-én teljes kapacitással nyitnak újra a március 8-án elrendelt rendkívüli szünet ideje alatt ügyeleti rendszerben működő miskolci óvodák - közölte a polgármesteri hivatal sajtóosztálya.

A nyitást az óvodás korú gyermekek, szüleik és az óvodapedagógusok egészségének védelme érdekében mindenhol átfogó, aprólékos és mindenre kiterjedő fertőtlenítés előzte meg, és valamennyi intézmény esetében továbbra is szigorú védelmi intézkedések vannak érvényben, melyeket mindenkinek be kell tartani.
 
A szülők továbbra is csak az intézmény bejáratáig, illetve a kijelölt testhőmérsékletmérő pontig kísérhetik gyermekeiket, továbbra is kötelező a maszkviselés az óvodákban, ajánlott a kézfertőtlenítő használata, és a biztonságos védőtávolság megtartása is a többiektől.
 
Azoknak a szülőknek, akik a vírusfertőzéstől tartva az újranyitás ellenére sem szeretnék óvodába küldeni gyermeküket, az óvodavezető jóváhagyásával erre lehetőségük van, ezt azonban minden esetben jelezniük kell az intézményvezetőnek. Az erre szolgáló nyomtatvány megtalálható az óvodák honlapján.
 
Az óvodai étkeztetést - elvitellel - ebben az esetben is kérhetik továbbra is a szülők, azoknak pedig akik április 19-étől szeretnék igénybe venni a rendkívüli szünet előtti időszakban megszokott nyitvatartási rend szerint újranyitó óvodák ellátását, április 16-án, pénteken 8:00-ig jelezniük kell ezt az intézményeknek.
 
Elektronikus formában is megtörténhet a beiratkozás
 
Április 20-21-22-én lehet majd beiratkozni a 2021/2022-es nevelési évre a miskolci önkormányzat fenntartásában működő óvodákba. Ebben a három napban kell beíratni azokat a gyerekeket, akik augusztus 31-ig betöltik legalább a 3. életévüket, és még nem rendelkeznek óvodai jogviszonnyal.
 
A koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet miatt az óvodákba és az általános iskolákba elektronikus úton is be lehet iratkozni, ez esetben az óvodák honlapjáról letölthető, vagy az óvodák kerítésére kihelyezett jelentkezési lapot kitöltve az óvoda e-mail címére kell feltölteni. Az elektronikus beiratkozást választóknak a beiratkozáshoz szükséges iratokat az első óvodai nevelési napon, illetve az iskolai tanév első napján kell majd bemutatni.
 
A beiratkozás biztonságos lebonyolítása érdekében minden intézmény külön beosztást készített, amelyről az óvodák honlapján tájékozódhatnak a szülők.
 
Ez esetben az óvodák honlapjáról letölthető, vagy az óvodák kerítésére kihelyezett jelentkezési lapot kitöltve az óvoda e-mail címére kell feltölteni.
A beiratkozással kapcsolatos információk és a jelentkezési lap megtalálható az önkormányzati fenntartású óvodák honlapján, valamint Miskolc Város honlapján is.
 
 
Felmentés a kötelező óvodai foglalkozások alól
 
A vonatkozó jogszabályoknak megfelelően abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig betölti a 3. életévét, minden gyermeknek legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson kell részt vennie a nevelési év kezdő napjától. Az óvodai foglalkozáson való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, sajátos helyzete azt indokolja, a szülő május 25-ig benyújtott kérelme alapján a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva a megyei kormányhivatal általános illetékességgel eljáró járási hivatala adhat felmentést, annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek a negyedik életévét betölti.
 
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal
Miskolci Járási Hivatala
Hatósági Osztály 1.
3525 Miskolc, Petőfi S. u. 23.
Tel: 46/795-616
Ügyfélfogadás: a veszélyhelyzet idején telefonon előre egyeztetett időpontban
 
A kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól felmentett gyerekek szülei a nevelési év közben kérhetik a gyermek óvodai felvételét az óvoda vezetőjétől.
 
Az óvodakötelezettség külföldön történő teljesítése
 
Amennyiben az óvodaköteles gyermek az óvodakötelezettséget külföldön teljesíti, erről a szülő köteles a beiratkozás idejének utolsó napját követő 15 napon belül írásban értesíteni az Oktatási Hivatalt.
 

Oktatási Hivatal Miskolci Központja
Telefon: (06 46) 530-115
3527 Miskolc, Selyemrét u. 1.
 
Ez a kötelezettség a szülőket akkor is terheli, ha gyermekük már óvodai jogviszonyban áll és óvodakötelezettségét a jövőben teljesíti majd külföldön. Ebben az esetben a szülők előzetesen kötelesek értesíteni az óvodavezetőt is.
 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

-
Miskolc és környéke
-
Miskolc és környéke