Ugrás a tartalomra

Folyamatosan fejlődik a Ten Pao

Miskolc TV / minap.hu
Utoljára módosítva
2019. augusztus 15. csütörtök 20:41
Folyamatos a fejlődés a Ten Pao miskolci gyárában. Az elektronikai termékek gyártásával foglalkozó cég 2017-ben nyitotta első Ázsián kívüli gyárát. A választás akkor Miskolcra esett. Azóta sincs Európában máshol vállalata az anyacégnek. Nem is tervezik, mert a miskolci légkörrel annyira meg vannak elégedve a kínai cégnél, hogy inkább a Déli Ipari Parkban lévő gyárat bővítik tovább.
Korábbi felvételek

Az ünnepségen elhangzott, továbbra is úgy gondolják, hogy egy nagyon jó döntés volt Miskolcra jönni, Miskolcon létrehozni a leányvállalatot. Lényegében a döntéseknek a fő oka, egyrészt a meglévő vevőkör és a potenciális új vevőkörnek az elhelyezkedése. Nyilván az európai vevők megcélzása - mondták.

Logisztikailag így remek lokációnak tartják Miskolcot, de emellett azok a feltételek is vonzóak voltak az anyacégnek, amit Miskolc kínálni tudott. A Ten Pao elsőként kéziszerszámok töltőit készítette, de az elmúlt időszakban sokat fejlődtek. Ma már szedett nyomtatott áramköri lapokat is gyártanak. A fejlődés folyamatos.

Bodnár László, a Ten Pao Electronics Hungary Kft. cégvezetője szerint újabb állomásához érkezett a magyarországi leányvállalat. - Pár héttel ezelőtt elkezdtünk építeni egy új gyártócsarnokot itt, a hátunk mögött, amire szintén azért volt szükség, mert folyamatosan bővülünk, újabb projektjeink érkeznek, kapacitást kell bővítenünk, és ennek megfelelően egy új csarnokot is létesítenünk kell.

A kapacitásbővítés mellett egy másik fontos lépés a gyár történetében, hogy elkezdődött a kutatás-fejlesztési osztály kialakítása is. Szeptembertől már saját utófejlesztési osztálya lesz a miskolci gyárnak, ahol a cég meglévő termékei mellett új, innovatív termékek fejlesztésében és kutatásában is részt vesznek.

Programok

-
Művészetek Háza
-
több helyszínen
-
Generali Arénától
-