Ugrás a tartalomra

A fröccsöntött magyar huszár sose mélabús

Létrehozva
Magyar öltöztetős játék katonák – dereng valami? Szombaton még dörrenhetett is, ugyanis a Vörösmarty Művelődési Házban egy huszárvágással visszakatapultáltunk gyerekszobánk ropimorzsás padlószőnyegére.
Kép
Fotók: Horváth Csongor

Időutazásunk persze nem áll meg az alkonyuló szocializmusnál és a többpárti parlamentarizmus hajnalánál. A Playmobil termékeire megszólalásig (lego)hajazó, a Schenk Károly vállalkozása által 1978 és 1995 között gyártott figurák – a teljesség igénye nélkül – a rómaiak korát, a török hódoltságot, az amerikai polgárháborút, a ’48-49-es magyar szabadságharcot és a western világát is megelevenítették. Sőt, miután a kollekciót prezentáló magángyűjtő szekrényében a kalóz és űrhajós bábuk sem kallódtak el, azok sem úszták meg, hogy a teremben szerteszéjjel pakolt mintegy ezerkétszáz fős hadseregbe behívót kapjanak.

Kép
Sisakok, pajzsok, lovak, vértezetek, lövegek és szekerek

– Tulajdonképpen a járványnak köszönhető, hogy ez a kiállítás megszülethetett. Akkor akadtam rájuk, mikor a karantén alatt elővettem régi játékaimat. Majd elkezdtem beszerezni belőlük egyre többet – árulta el Vajóczki Gergő, aki szerint a közszemlére bocsátott fröccsöntött gyűjteménynek úgy van igazán értelme, ha az nem csupán a négy vártorony  fal között várja odahaza birtokosát. 

Kép
Végül a '90-es évek kínai játékinváziója és "némi" német márkavédelmi intervenció törte le a magyaros taktikát 

Hozzátette: a tárlat egyben leltár is, amennyiben rendszerezni és számot vetni a felgyülemlett darabokkal igencsak terepigényes művelet. Talán ezért is lehetséges – az általa ecseteltekből kiindulva –, hogy a hozzá hasonló fanatikusok legtöbbjét végül visszavonulóra kényszerítik a katonák aprólékos felöltöztetésével és felfegyverzésével járó tér- és időbeli hadászati kiadások…

Ez is érdekelhet

Nem csak a kilométerek számítanak – a Cserehátot is bejárhatjuk a Kéktúrázás Napján
SzabadidőMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségKörnyezet
Október 10-én ismét egyszerre indul útnak több ezer túrázó az ország különböző pontjain. A Kéktúrázás Napján Petrovics Edina a Cserehátban, Rakacaszend és Felsővadász között vezeti a csapatát – egy 15,3 kilométeres, őszi túrán, ahol a táj mellett a vidék története is fontos szerepet kap.
Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.