Ugrás a tartalomra

Hajdú-Biharban már éles az új ügyeleti rendszer

Kujan István
Utoljára módosítva
2023. február 04. szombat 13:42
Fokozatosan vezetik be az új, egységes alapellátási ügyeleti rendszert, elsőként Hajdú-Bihar vármegyében történt változás február 1-jével, aztán Szabolcs-Szatmár-Bereg, majd márciustól Győr-Moson-Sopron következik. Miskolcon július végéig változatlan formában, helyszínen és rendelési időben biztosítja az ügyeleti ellátást az önkormányzat.

Nagy változások kezdődtek el az orvosi ellátás első vonalában. A háziorvosi ügyeleti rendszer az 1950-es években indult hazánkban, amelynek célja a gyakorlatban az volt, hogy az otthon pihenő körzeti orvosokat ne keltsék fel éjszaka a páciensek. Az elmúlt 73 évben azonban gyökeresen megváltozott az élet, mostanra a rendszer „számos elemében széttöredezett és nem homogén” – fogalmazott Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában.

Átalakításra volt szükség, az Országgyűlés által decemberben elfogadott egészségügyi alapellátásról szóló törvénynek megfelelően időben és területileg is fokozatosan vezetik be az egységes ügyeleti rendszert.

Elsőként Hajdú-Bihar vármegyében történt változás, az első tapasztalatok innen érkeznek, és némi rálátásunk lehet, hogyan működik majd nálunk is a rendszer. Az Országos Mentőszolgálat szóvivője azt közölte az MTI-vel csütörtökön, hogy rendben és zökkenőmentesen indult el a rendszer. Győrfi Pál sorolta: az első napon a vármegyében 16-22 óra között tizenegy telephelyen háziorvosi ügyeleti ellátást, 22-8 óra között pedig sürgősségi ügyeletet nyújtottak, és a 1830-as központi ügyeleti telefonszám is jól működött. A háziorvosi ügyeleti ellátást a tizenegy telephelyen 34 beteg - köztük 11 gyermek - vette igénybe, azaz a betegforgalom átlagosan háziorvosi ügyeletenként három beteg volt. A 22 óra utáni sürgősségi ügyeleti ellátást az öt telephelyen összesen három beteg vette igénybe. A teljes, 16-tól 8 óráig terjedő időszakban az ügyeleti egységek kilenc beteghez vonultak ki, ebből öt beteg ellátásban részesült, négy esetben pedig halottvizsgálat történt. Kórházba utalásra egy esetben volt szükség.

Az új ügyeleti rendszer a mentőszolgálaton belül jön létre, de attól teljesen elkülönítve, külön egységekkel, külön gépjárművekkel és külön személyzettel működik. A szakdolgozók nem a mentés terhére, és nem is a mentőautókkal mennek ki az ügyeleti feladatok ellátásának helyszínére.

A cél, hogy az év végére - Budapest kivételével - az egész országban egységes, a betegek számára az eddiginél jobb ellátást biztosító, a sürgősségi ellátórendszer elemeivel összekapcsolt ügyeleti rendszer működjön.

- 174 járásközpontban lesz hétköznap 16 és 22 óra között, hétvégén 8-tól 14 óráig háziorvosi ügyelet. Este 10 után és hétvégén 14 óra után a mentőszolgálatnak sürgősségi ügyeleti rendszere lesz, 102 telephelyen fizikai jelenléttel is. Erre a 102 telephelyre be is lehet jönni azoknak, akiknek valójában szükségük van ilyen jellegű ellátásra, és ezekről a telephelyekről fogunk kimenni oda, ahova minket hívnak – ismertette a részleteket a Csató Gábor főigazgató.

A sürgősségi ügyelet vagy a mentőellátás telefonszáma február 1-jétől a 1830-as lett - most még csak Hajdú-Bihar vármegyében. Miskolcon egyelőre az ismert, a cikk keretes részében közölt telefonszámokat kell tárcsáznunk. Az új ügyeleti rend az ország többi vármegyéjében az év során fokozatosan lép életbe, amiről a lakosságot és a háziorvosokat is folyamatosan tájékoztatják. A változásig a többi vármegyében az eddig megszokott rend szerint zajlik az orvosi ügyelet. Miskolcon július végéig az önkormányzat változatlan formában, helyszínen és rendelési időben biztosítja az ellátást a háziorvosi és házi gyermekorvosi ügyeleteken.


Központi felnőtt háziorvosi ügyelet:
Cím: 3529 Miskolc, Szentgyörgy u. 25.
Ügyeleti hívószám: (+36) 46/477-104
Rendelési idő: a nap 24 órájában működik

Központi házi gyermekorvosi ügyelet:
Cím: 3529 Miskolc, Szentgyörgy u. 25.
Ügyeleti hívószám: (+36) 46/477-104
Rendelési idő hétfő-csütörtök: 19:00 órától másnap reggel 7:00 óráig; pénteken: 16:00 órától szombat reggel 7:00 óráig; hétvégén: szombat 7:00 órától hétfő reggel 7:00 óráig; ünnepnapokon: 7:00 órától másnap reggel 7:00 óráig.

 

További hírek

Olvasnivaló