A hamvazószerdát megelőző húshagyókedd is a nevében hordozza, hogy nagyböjtben a római katolikus hívek az eredeti szokás szerint a vasárnapokat kivéve elhagyják a húsevést. Ez alól egyetlen nap kivétel még, a hamvazószerda másnapja, azaz a torkos csütörtök. Régen ekkor ették meg az emberek a farsangi bálok, mulatságok és a téli disznóölések "maradékát", hogy kárba ne vesszen. 

A húshagyókedd már felkészülés a nagyböjtre, amely nagycsütörtökön ér véget. A hamvazószerda, a nagyböjt első napja pedig szigorú böjti nap, amikor háromszor lehet enni, de csak egyszer lehet jóllakni. 
Persze az egyház sem várja el a lehetetlent és tekintettel van az emberek életkorára vagy testi állapotára is, ezért mentességet ad – amit nem kötelező elfogadni - a 18 év alattiaknak, a 60 év fölöttieknek, a betegeknek, az állapotos nőknek, a szoptató anyáknak és egyes foglalkozások gyakorlóinak, ahol a megszokott étkezésre van szükség. 

Ezen a szerdai napon az egyház egy különleges szertartást végez, amelyhez az előző évi virágvasárnapon megszentelt barkák hamuját használják fel. A barka ágak – pálmalevelek hiányában - Jézus Jeruzsálembe való bevonulására emlékeztetnek. Hamvazószerdán a szentmise részeként a pap az elégetett barkavirágzat hamuját megáldja, majd az oltár előtt felsorakozott hívek homlokára keresztet rajzol vele, ezen szavak kíséretében: „Tartsatok bűnbánatot és higgyetek az evangéliumban!”, és „emlékezzél ember, hogy por vagy és porrá leszel!”. Ezzel emlékeztetve az evilági élet múlandóságra. Ennek célja, hogy a hívő ember inkább az örökkévalóságra törekedjen, arra helyezze a hangsúlyt a földi életében. 

A hamvazkodás története évezredekre nyúlik vissza, már a zsidóknál szokás volt a bűnbánat jeleként ruháikat megszaggatni és hamut szórni a fejükre. Az ókereszténység idején a mezítlábas, zsákruhába öltözött nyilvános bűnösöket a püspök a templomba vezette, majd miután a bűnbánati zsoltárokat elimádkozták, fejükre hamut hintett és kiutasította őket a templomból. A kiutasítottaknak egészen nagycsütörtökig tilos volt a templomba belépniük. II. Orbán pápa 1091-ben rendelte el, hogy a papok minden keresztény homlokát hamuval kenjék meg ezen a napon, ez a szokás a katolikusoknál mindmáig fennmaradt.

E napot a negyven napos böjti időszak követi, amelyet régen igen szigorúan betartottak. A tizenegyedik századig ezeken a napokon késő délutánig nem ettek semmit, a szigorúbb böjti napokon pedig nem fogyasztottak húst, tejterméket és tojást. A lila a tizenharmadik század óta számít a bűnbánat színének a katolikus liturgiában. Később, a városiasodás, a reformáció és a szekularizáció is sokat lazított a szabályokon. Ma már az egyházi előírások szerint a katolikusok számára is csak a hamvazószerdai és a nagypénteki böjtölés és hústilalom maradt szigorúan kötelező.

Sokféle húshagyókeddi és hamvazószerdai szokás élt Magyarországon. 

Zala vármegyében például több faluban, így többek között Reszneken, Csesztregen, Milejszegen húshagyókedden 'maskurázás' volt a szokás. Nappal, kora délután a gyerekek maskurának öltöztek, különféle házi készítésű jelmezeket öltöttek magukra és járták a falu házait. Az őket fogadó házaktól apró ajándékokat, cukorkát, édességet, pénzt kaptak. Este a felnőttek öltöztek be, olyan módon, hogy függönydarabbal, ronggyal az arcukat eltakarták. A fogadó házaknál pedig igyekeztek kitalálni, kit rejt a 'maskura', kérdezgették és vidáman ugratták is egymást, némi alkoholfogyasztással oldva a hangulatot. 

Aki másnap, hamvazószerdán hamvazkodik annak a néphit szerint nem fog fájni a feje. Előfordult, hogy a templomból hazatérők összedörzsölték homlokukat az otthon maradottakéval, hogy a fejfájás őket is elkerülje.