Ugrás a tartalomra

Válogatás a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál sikereiből

Létrehozva
Idén szeptemberben rendezték meg a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, ahol hazai és külföldi alkotások egyaránt bemutatkoztak. A fesztivál több kiemelkedő filmje most újra látható lesz a Miskolci Művészetek Háza Uránia és Béke Art Mozitermeiben.
Kép
azur-osveny_jelenetkep.jpg
Jelenetkép az Azúr ösvényből

A válogatásban szerepel például az Egykutya, amely a vetítések során hatalmas közönségsikert aratott és elnyerte a fesztivál közönségdíját. Műsorra tűzzük a Rokonidők című francia vígjátékot is, amely a CineFest nyitófilmjeként rögtön megalapozta a rendezvény ünnepi hangulatát. Emellett visszatér a vászonra az Árva, Magyarország 2025-ös hivatalos Oscar-nevezettje, amely itthon és külföldön is komoly szakmai elismerést kapott.

Vetítési program

Művészetek Háza – Uránia és Béke Art Moziterem
Október 3–8. 17:00, november 3–5. 16:30
Együtt
Magyarul beszélő ausztrál–amerikai horror, 102 perc (16)

Művészetek Háza – Uránia Art Moziterem
Október 9–15. 19:00, október 30., november 1–2. 16:30
Egykutya
Magyar játékfilm, 97 perc (16)

Művészetek Háza – Béke Art Moziterem
Október 9–15. 19:30
Azúr ösvény
Feliratos brazil–mexikói–holland–chilei film, 85 perc (16)

Művészetek Háza – Uránia Art Moziterem
Október 16–22. 19:00
Rokonidők
Feliratos francia vígjáték, krimi, 124 perc (16)

Művészetek Háza – Uránia Art Moziterem
Október 23–29. 19:00
Árva
Magyar játékfilm, 2025 (16)

Művészetek Háza – Béke Art Moziterem
Október 30 – november 5. 19:30
Marielle mindent tud
Feliratos német fekete komédia, 86 perc (16)

Jegyvásárlás és információ:
Jegyek online foglalhatók a www.cinemis.hu oldalon, illetve elővételben a mozi jegypénztárában, nyitvatartási időben (minden nap 15:30–20:30 között, Rákóczi utca 5.).

 

Ez is érdekelhet

Egész héten hangos
KultúraMiskolcOktatásBorsod-Abaúj-Zemplén
Tizenhárom koncertet tartott a Miskolci Szimfonikus Zenekar a Művészetek Házában március 16–20. között. A nézőtér miskolci iskolák tanulóival telt meg.
Miskolciak intik csendre a hatvaniakat
Kultúra
Lélekemelő zenei esttel készül a húsvéti időszakra a Polifónia Vegyeskar: a hatvani templomban megrendezett nagyböjti áhítat a klasszikus egyházzene eszközeivel kínál elmélyülést az érdeklődőknek.
Kórusmű-pályázatot írtak ki Assisi Szent Ferenc emlékére Miskolcon
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Zeneszerzőket várnak a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál alkotói felhívására.
Rock’n’roll-lal készülnek ősbemutatóra
Kultúra
Különleges családi előadásra készül a Csodamalom Bábszínház: március 21-én, délelőtt fél 11-től mutatják be a Graffaló, avagy az Óriásfaló kisegér című bábmusicalt. Szilner Olivér rendezővel beszélgettünk.