Ugrás a tartalomra

Helyi összefogással, komplex programokkal segítik a szegregátumokban élők felemelését

Létrehozva
Ezt célozza a Városi kezdeményezés az innovatív és integrált szociális szolgáltatásokért, foglalkoztatás-fejlesztésért Miskolcon - röviden a 4IM projekt, melynek megnyitóját szerdán tartották Kassán.
Kép
Fotók: Mocsári László

Az Európai Unió támogatásával kísérleti mintaprogram indult Miskolcon. Az önkormányzat szociális szakemberekkel és a lakosokkal közösen szeretne a szegregátumokban élők helyzetén javítani. A 2024 nyaráig tartó program a Tetemvárra és a Bábonyibércre fókuszál. A projektben testvérvárosával, Kassával is együttműködik Miskolc.

A megnyitó eseményen elhangzott, a Miskolci Egyetem a kezdetektől partner a felzárkóztatást célzó programban. Az eddigi eredményeket és az egyetem mintaprojektben elvégzendő feladatait Szabó-Tóth Kinga társadalomkutató ismertette a szlovák városban, ahol - Miskolchoz hasonlóan - nem ismeretlen a szegregátumok fogalma.

Kép

A projektben részt vesz Kassa városa is, melynek programját a helyi önkormányzat kríziskezelési központjának vezetője ismertette. Igor Rolny lapunknak úgy fogalmazott, meggyőződése, hogy sokat tanulhatnak Miskolctól.

- Szegregátumok Kassán is vannak, ezeken a helyeken ráadásul állandósulni látszanak a problémák. A miskolci kollégákkal a gyakorlatban is megosztjuk, hogyan kezeljük ezeket a helyzeteket – hangsúlyozta.

A mintaprogram Miskolcon a Tetemváron és a Bábonyibércen valósul meg. A két szegregátumban egyébként már jó ideje jelen vannak a szociális szakemberek – tudtuk meg Képes Norberttől, a 4IM projekt forrásközpontjának vezetőjétől.

- Ez a projekt inkább a mentalitásváltásra és az együttműködésre fókuszál. Szeretnénk megteremteni annak az alapjait, hogy ezen a két célterületen olyan helyi csoportok, formális szervezetek alakuljanak, akik esetlegesen a jövőbeni forrásokat hatékonyabban tudják felhasználni annak érdekében, hogy ott pozitív előremozdulás legyen – emelte ki.

Kép

Miskolcon 2011-ben hatezer ember élt szegregátumokban, ez a szám 2021-re tízezerre nőtt – ezt pedig már Varga Andrea, Miskolc alpolgármestere mondta el számunkra. Hangsúlyozta, az önkormányzat a helyzet megoldása érdekében indította el a mintaprogramot, ami városszerte nagy előrelépést hozhat. Felidézte, kezdésként 2020-ban egy, a leszakadó városrészek integrációjával foglalkozó munkacsoport alakult a városban.

- Ha érdemi eredményeket tudunk ezeken a területeken elérni, azzal meg tudjuk mutatni a város egész közösségének, hogy érdemes erőforrásokat mozdítani annak érdekében, hogy a szegregátumokban élők helyzete javuljon, hiszen ezzel a város összképe, valamennyiünk közérzete is javul – fűzte hozzá.

A kísérleti mintaprogram 2024-ben zárul, ezt követően a Tetemvár és a Bábonyibérc után újabb miskolci helyszíneket és újabb lakosokat vonnának be a programba.

Ez is érdekelhet

Őket is elérhetné az „életközépi válság”
MiskolcKultúra
Egy Reményi-díjas miskolci együttes negyedszázados fennállását ünnepelte a Zenepalotában csütörtökön. Nevükben is jelzik: zenéjükkel a lélekre hatnak, az anima ugyanis lelket jelent latinul.
Teljesen megújul az Avas főútja
Miskolc
Folytatódik Miskolcon az útfelújítási program, amelynek keretében megkezdődött az Avas főútjának teljes körű felújítása.
Benidormban edzőtáboroznak
MiskolcSport
Spanyolországban gyűjtik az erőt a magyar cselgáncs válogatott keretének tagjai.