Ugrás a tartalomra

Hétfőtől lezárják a kilátó közvetlen környezetét

Létrehozva
A Horváth-tető a Bormúzeum felőli lépcsősoron keresztül lesz megközelíthető - tájékoztatta szerkesztőségünket szerdán a városháza.

Miskolc város ikonikus épülete, az Avasi kilátó és az azt körülvevő terület évtizedeken át magára hagyottan, leromlott állapotban fogadta a miskolciakat, turistákat. Az idén 60 éves tévétornyot azonban méltóképp ünnepelheti Miskolc, hiszen elindult a Kilátó ReStart program, azaz az épület felújítása

A munkálatok hétfőn elkezdődnek, ezért a közbeszerzési pályázaton nyertes Épkar Zrt. hétfő hajnaltól lekeríti a tévétorony körüli területet. A lezárás érinti a kilátó közvetlen környezetét, a Mendikás dűlő egy, a kilátóhoz közel eső szakaszát. A tavaly felújított és átadott Horváth-tető a Bormúzeum felőli lépcsősoron keresztül megközelíthető, illetve a Mendikás dűlő egy részén is lehet parkolni, és némi kerülővel, a füves területen eljutni a játszó- és szabadidőparkba.

Kép
A képre kattintva nagyobb felbontásban is megnézheti a térképet

A miskolci önkormányzat fokozott óvatosságot kér az arra közlekedőktől, és azt, hogy figyeljenek arra, hogy a lekerített részek munkaterületnek számítanak!

A kilátó Miskolc egyik legismertebb és legkedveltebb szimbóluma, amely szinte bárhonnan látható a városban. Aligha van olyan miskolci, akit ne kötne valamilyen személyes élmény, emlék az épülethez. Ezért is fontos, hogy a 444 millió forintos TOP-os forrásnak köszönhetően megújulhat az épület, a kilátó környezetének és a környező sétányoknak a megújítására pedig több min 160 millió forintot fordíthat a város az idén.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Rózsafüzér imádság
Rózsafüzér imádság a békéért Miskolcon
Miskolc
Miskolc papsága rózsafüzér imádságra hívott mindenkit a békéért Miskolcon, a Hősök terére október 25-én.
Képgaléria
A MOHU hulladékudvar roadshowja
A jövő a kukában indul: Miskolcon játszva tanították a szelektálást
MiskolcOktatásÉletmódKörnyezet
A MOHU hulladékudvar roadshow-ja Miskolcra is elért, nem is akárhogy. A fenntarthatóságot egy nagy játékká változtatva szórakoztatták a családokat szombaton.
Képgaléria
Perecesi őszi vásár. Fotó: Juhász Ákos
Őszi Vásár Perecesen: friss termékek és közösségi összefogás Miskolc városrészében
Miskolc
Szombaton benépesült Pereces Advent tere: illatos almák, friss karfiolok és mosolygó árusok várták a látogatókat az Őszi Vásáron. A helyiek nemcsak bevásároltak, hanem szóba is elegyedhettek Miskolc alpolgármesterével a városrész fejlesztési kérdéseiről.