Ugrás a tartalomra

Hideg étel meleg szeretettel: 300 adag kocsonyát osztottak ki a Vöröskeresztnél

Létrehozva
A pénteken kezdődő gasztrofesztivál szervezői idén sem feledkeztek meg a miskolci hajléktalanszálló ellátottjairól. 
Kép
Fotók: Mocsári László

Háromszáz adag kocsonyát ajánlott fel idén a Magyar Vöröskereszt B.-A.-Z. Vármegyei Szervezet Hajléktalanokat Gondozó Központjának az Uni-Garden Kft. A Kocsonyafesztivál szervezői harmadik alkalommal szállítottak kocsonyát a népkonyhára. Mint megtudtuk, nem csupán ilyen módon támogatják rendszeresen a Vöröskereszt munkáját, miután a véradásokban is gyakorta segítenek be.

– A Vöröskereszttel év közben is folyamatos munkánk van, ahogy lehetőségünk nyílik rá, és amiben tudunk, abban együttműködünk. Ez egy számunkra kedves akció, szeretnénk majd még folytatni – számolt be róla stábunknak a cég képviseletében Lipták Ádám a helyszínen.

Kép

Az eseményen felhívták továbbá a figyelmet arra a véradó eseményre, amelyet szintén a Miskolci Kocsonyafesztiválhoz kapcsolódóan tartanak február 14-én, pénteken 14 és 18 óra között a Miskolci Polgármesteri Hivatal aulájában.

– Ők is tudják, hogy gyakorlatilag az egész város a Kocsonyafesztiválra készül. Ezzel az adománnyal elérhetjük azt, hogy ők sem maradnak ki a fesztiválból, hanem annak részesei. Érzik azt, hogy a város, a szervezők gondolnak rájuk. Ez nagyon sokat jelent – mondta el a Miskolc Televíziónak Grubert Roland, a Magyar Vöröskereszt B.-A.-Z. Vármegyei Szervezetének igazgatója.

Kép

A Kocsonyafesztivál hétvégéjén erős lehűlésre lehet számítani. Duberné Dunaveczki Évától, a szervezet helyi Hajléktalanokat Gondozó Központjának intézményvezetőjétől megtudtuk: a Vöröskereszt a rendkívüli hideg miatt plusz férőhelyeket biztosít a Baross Gábor utcai létesítményükben.

 

Ez is érdekelhet

Csúszós az út a Győri kapuban, ketten koccantak
MiskolcBaleset
Szokatlan még az őszi idő a sofőröknek, van akit meglep a vizes, avartól csúszós úttest.
Őszi kaland a színek vasútvonalán
MiskolcSzabadidőKörnyezet
Ahol a mozdony füstje keveredik az avar illatával, ott indult útnak a Lillafüredi kisvasút legszínesebb kalandja, a lombhullató vonatozás.
MVK 22-es busz
Az Egyetemvárosba a 22-es autóbuszok közlekednek október 27-31. között
Miskolc
Az iskolai őszi szünet alatt, október 27-től október 31-ig (hétfőtől–péntekig) a Búza tér végállomás és az Egyetemváros végállomás között (mindkét irányban a Centrum megállóhely érintésével) 22-es viszonylatjelzéssel közlekednek autóbuszok.
Táska MÁSA kutya
Táska fejjel lefelé landolt a MÁSA kapuja előtt
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az apró csivava táskában érkezett az állatvédőkhöz. Szívszorító történetet osztottak meg a Miskolci Állatsegítő Alapítvány (MÁSA) állatvédői.