Ugrás a tartalomra

Hírünk az országban: „a legzöldebb magyar városról” ír a Demokrata

minap.hu / Demokrata
Utoljára módosítva
2019. július 15. hétfő 12:14
Terjedelmes cikkben ismerteti meg olvasóival Miskolc zöld és okos megoldásait a Demokrata hetilap. Szó esik egyebek mellett a közösségi közlekedési fejlesztésekről, de a megújuló erőműveket, vagy éppen a közbiztonságot érintő beruházásokat is méltatja a szerző. Lapszemle.

„Sokszínű, modern Miskolc”

A kétoldalas, gyakorlatilag minden már megvalósult, vagy még fejlesztés alatt álló beruházást körüljáró cikk a Study Tour kapcsán készült el. Mint ismert, a Müller Péter Sziámi nevével fémjelzett programsorozat azt kívánja demonstrálni külföldi, budapesti, és az ország más részeiből hozzánk érkező újságírók számára, hogy a városról a köztudatban élő, szerencsére egyre kevésbé jelentős negatív sztereotípiák mennyire nem igazak ma már a borsodi megyeszékhelyre.

A szerző emlékeztet a város polgármesterének nemrégiben elhangzott szavaira: „az egyre vibrálóbb, sokszínű, modern Miskolc a következő évtizedre minden generáció számára kiemelkedő életminőséget nyújtó zöld- és okostelepüléssé válik”. Kriza Ákos hozzátette: ezt egy tudatos és jól átgondolt stratégia mentén kívánják elérni. A koncepció három legfontosabb alapelve a fenntarthatóság, a hálózatban gondolkodás és az információkhoz való hozzáférés.

Közösségi közlekedés: csökkenő károsanyag-kibocsátás és elektronikus jegyrendszer

A hosszútávra megálmodott alapelveknek felel meg a közösségi közlekedésben a teljes járműállomány lecserélése. A dízelüzemű járműveket zöldbuszokra cserélték, továbbá újabb hetven CNG-üzemű autóbuszt terveznek vásárolni. Ezzel tovább csökkenthető a károsanyag-kibocsátás a városban. Aztán hamarosan bevezetik az elektronikus jegyrendszert is, amivel az utasok pénztárcáját kímélő, értékarányos díjszabás lép életbe.

Az okos megoldások közé tartozik már, hogy az utazóközönség ingyenesen használhatja a wifit minden egyes buszon és villamoson – erről Prion Gábor, a smart szolgáltatásokért felelős polgármesteri biztos beszélt a lapnak. Hozzátette: hamarosan kiépül egyfajta wificső is, ami a villamosjáratok közlekedési vonalán, 52 megállón keresztül fut majd végig – így egy összefüggő, 11 kilométeres sávban is ingyen internetezhetünk majd.

Zöldek és okosak vagyunk az energiafelhasználásban is

A cikk nem feledkezik meg annak megemlítéséről sem, hogy az alternatív lehetőségeknek egyre nagyobb figyelmet szentel a helyi önkormányzat. Elég csak egyebek mellett a város tulajdonában lévő biogázüzemre, vagy a Bogáncs utcai naperőműparkra gondolni. Az utóbbiban megtermelt energia a város intézményeiben hasznosul. – Ezeknek az intézményeknek a villamosenergia-költsége mintegy harmadával csökkent – tudatta Vécsi György energetikáért felelős polgármesteri biztos. A fejlesztéseknek köszönhetően nem csodálkozunk azon, hogy a város már azt is bátran vállalja, hogy 2030-ra 40 százalékkal csökkenti a széndioxid-kibocsátását.

Nézzük tovább, mi van még a tarsolyban! A fenntarthatóság jegyében már 2012 óta radikálisan visszaszorítják a papírhasználatot. És élen járunk az elektronikus ügyintézési lehetőségek terén, a helyi közigazgatás fejlesztésében. A közbiztonság terén szintén nagyot lép előre a borsodi megyeszékhely: hazánk legnagyobb térfigyelő bázisát építik ki, 900 megfigyelési ponttal, 130 kilométeres optikai hálózattal. Deklarált célkitűzés, hogy Miskolc legyen a legbiztonságosabb megyei jogú város, ennek érdekében bővítik a térfigyelőkamerák hálózatát is. – Miskolc az elmúlt években bebizonyította, hogy innovatív, a jövőre nyitott város, ahol átveszik és továbbfejlesztik, ami másutt a világban már bevált, sőt számos egyedi megoldásunk is született – mutatott rá Kriza Ákos.

A borsodi megyeszékhely tehát halad a 2010-ben megkezdett úton: élen jár a zöld és okos megoldások alkalmazásában, hogy egy modern, 21. századi, élhető, a lét- és közbiztonságot garantáló, régiós központ legyen.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!