Arra ébredtünk, hogy egy hatalmas vasszerkezetet raknak az ablakunk elé. Déltájban már le is volt betonozva ez az égre törő, két emelet magasságú építmény – panaszkodott egykoron egy miskolci, Corvin Ottó utcai lakó a békebeli nyolcvanas évek delén. Akkoriban, amikor a belvárosi kapualjakban egyre másra nyíló kis üzletek már kevésnek bizonyultak.
Aki későn kapcsolt, s már nem talált magának tetsző belvárosi zugot, az valamilyen zöldmezős pavilonra vagy bodegasorra pályázott. Így alakult ki a Vörösmarty utcában két helyen is egy-egy ilyen üzletsor, az egyikben autókereskedés egy italbolttal bútorozott össze, a másiknál divatárusok fogtak össze.
Mindkettő máig is üzemel. Ha nem is a régi profillal. Az igazi butik világ elsőre pontosan 1981-ben szabadult el, egy sokféleképpen értelmezhető párthatározat nyomán. Az apparátusban, valaki bátran kimondta, utat kell nyitni, törni a magánvállalkozásoknak. Hadd adózzanak.
Korábban ugyanis kereskedelmi és iparos engedélyeket igény szerint adták ki, ahol a helyi tanácsi vezetés elegendőnek tartotta a bolti ellátást, ott az újabb vállalkozások működését megakadályozhatták. Ma ezt úgy mondanánk, ez is pofára ment, szocialista összekötetés nélkül csal álmodozni lehetett egy jól profitáló kereskedelmi engedélyről.
Emlékezetből felsorolnám, – ha ezzel nem sérteném az érintetteket vagy leszármazottaikat – hogy előtte Miskolcon mindössze hat-nyolc belvárosi divat- és táska boltocska létezett. Kibogozhatatlan, hogy milyen szempontok alapján adták ki a kiskereskedői engedélyeket. A trafikokat valamikor a hadirokkantaknak szánták, segélyként.
A meglévő, s a már monopolhelyzetben lévő kisboltok tulajdonosait valóságos hideg zuhanyként érte a konkurencia megjelenése.
Természetesen volt egy csodálatos svédcsavar az engedélyeztetésben. Sem a tanács kereskedelmi osztálya, sem a KISOSZ nem adott hozzájárulást, zöld utat mindaddig, amíg a pályázó nem kerített magának üzlethelyiséget. Slezák László főmérnök úrnak köszönhető, hogy alig három esztendőn belül a Városház tértől az Ady-hídig minden tíz méterre jutott egy kiskereskedés. Meg Szegedi Mihálynak, az aranykezű lakatosmesternek, aki sec-perc alatt gyártotta a pavilonokat és a hozzájuk illő vitrineket. Igazából az érintett épületek lakói örömmel fogadták a változást. Mivel ezekben a házakban megújultak a portálok. Ebben az időben alakult ki a Széchenyi utca 59. szám alatti udvarban egy teljes üzlethálózat, ami már egy kisebb plázaszerűséget alkotott.
Nem titok, hogy az akkori főépítész sandán tekintett ezekre a nem éppen tervszerű építészeti változtatásokra. Talán ő voltaz egyedüli, aki mindenáron óvta volna a belvárost a bódék elszaporodásától. Meg egy kedves lakó, B.P.(nem volt fiatalkorú) úr a Széchenyi út 33. számú épületből, aki minden követ megmozgatott a butikosok ellen.
Egy ízben a helyi lap szerkesztőségében kiabálta, követelte, hogy állítsák meg a kapitalizmus restaurációját. Koránál, neveltetésénél fogva nehezen fogadta el a kor szellemét. Hozzá társultak a magyar nyelv védői, akik tűzzel, vassal, de főleg bírságolással szankcionálták a franciás butikfeliratokat. Hosszú távon ők is elbuktak ebben a csatározásban. A butikelleneseket az se győzte meg, hogy akkoriban a miskolci, privát divatáru üzletekben egymást érték az északi és a keleti szomszédjaink. A butikosok zöme kényszerűségből megtanult szlovákul, oroszul a nagy idegenforgalom kedvéért.
Szombatonként a miskolci főutcán csapatostul jártak a külföldiek bevásárolni, mivel akkoriban a kassai Prior választéka még megrekedt a hatvanas évekbeli állami áruházak színvonalán. Majd ami nem ment B. P. úrnak, azt a nyugati bevásárlóközpontok versenyharcban elintézték. A rendszerváltáson túl befellegzett a gyors reagálású butikoknak. A városi rehabilitációs program Rákosi Mátyás államosításának idejére emlékeztető módon, minden kártalanítás nélkül takarította el a butikokat. Többen is pereskedtek ez ellen, de eredménytelenül. Hogy mi volt ennek a célja és, hogy ebben a sátáni akcióban az üres bolthelyeket kínáló multik is szerepet vállaltak-e, azt már sose tudjuk meg.
A következményeket viszont már megtapasztaltuk. A csaknem három évtizedig meglévő olcsó kisboltok eltűntek. Noha ezek már a várostörténet örökségét gyarapították. Volna.