Ugrás a tartalomra

A hűség mintaképe csendesen elszenderedett

Buzafalvi Győző
Utoljára módosítva
2022. július 10. vasárnap 10:10
Sikora Feri nem csak egy futballista volt a DVTK-ból. Zárkózottsága ellenére nemzedéke tagjai szellemi vezérüknek tekintették. Hallgatag emberként keveset beszélt, de ha megszólalt, mindenki ráfigyelt.

Egymással szemben lévő utcában nőtt fel Sikora Feri és Kovács Pista. Előbbi a Vince utcában, utóbbi a Petőfiben (ma Diófa). Közös bennük az, hogy mindketten a DVTK-ban fociztak. Mustos szerint Feri szerény, visszahúzódó, nehezen barátkozó alkat. Pista mellett a legjobb barátja Vass Laci volt, akivel együtt hagyták abba a focizást. Kedvenc csapattársuk volt még Tamás Gyuszi, a remek kapus. Feri ritka tehetségként, bal külsővel bombaerős löketeket eresztett meg, pontos beadásaiból sok gólt fejelt Mustos. Olyan higanymozgású volt, mint George Best, a legjobb bekkek is megkínlódtak vele. Az NB II-ben az Ózd elleni derbi következett, de nem volt ki a csapat, ezért Demény Béla és Krompaszky Gyula a lakásukon kereste fel, hogy vállalja a fellépést. Feri éppen házi büntiben volt, édesapja eltiltotta a meccsektől, mert rossz jegyeket vitt haza. Bukovi Márton tette be először az NB II-be, felfedezte a tehetségét, meglátta benne a jövő nagy játékosát. A labdával azt csinált, amit akart. Mindig csak a DVTK-ban játszott, nem vágyott el sehová. A klubvezetés mégis új labdarúgókat szemelt ki Feri és Vass Laci helyére. Joggal sértődtek meg 29 éves korukban, leálltak, és sokak szomorúságára a közönségkedvencek abbahagyták a focizást. Annak idején nekem elmesélték a sztorit, a Déli Hírlapban jelent meg Miért álltak le? címmel. Jól emlékszem Feri akkori kifakadására: „Síbakanccsal érkeztek, nézd meg most, mire vitték!?”

Nemcsak a pályán értette meg magát a két jóbarát: Sikora Feri és Vass Laci. Fotó:archív

Vass Laci is megerősítette, hogy Feri nem volt barátkozó típus, szókimondása nem tetszett a vezetőknek. A tesitanár sportvezető nyegle modorát sem hagyta szó nélkül, megromlott a kapcsolat. Elmúltunk 29 évesek, az NB I-ből a kiesés felé sodródtunk, és ahogy az lenni szokott, mindig az öregeken verik el a port. Girnyó megunta a basáskodást, eldöntötte, hogy leáll, én is csatlakoztam, a mérnök szakmámban akartam haladni. Az edzősködés sohasem vonzott – eleveníti fel a történetet Vass Laci. A régi diósgyőri Szamosi Ferenc hívására elmentünk egy félévre levezetni a megyei I-es Sajószentpéteri Üveggyár csapatához.

A Girnyó nevet egyébként az 55 kilója miatt kapta, valóban egy szál hurka volt. E furcsa figura hozzám állt a legközelebb. Kitűnő bal lába volt. Bal külsővel odarúgta a labdát, ahová kellett. Manapság itthon külsőzni nem is igen tudnak, külföldön is csak Modric. Feri azt látta, amit kellett, mások nem is vették észre. A passznál fontos, hogy az ellenfelek minél kevésbé tudják leolvasni a szándékot. Preiner Kálmán edző találta ki, hogy leállíttatott egy-egy oszlopot a 11-es pont tájékán. A balszélsőnek, azaz Ferinek úgy kellett beívelnie, hogy a labda jusson el az első oszlop mögé, de ne essen túl a másodikon, és az ebbe a területbe befutó csatár aztán zörrentse meg a hálót. E módszert alkalmazta Szabó Pál és Tátrai Sanyi bácsi is.

Ha edzés közben valaki rosszul szólt, Feri nem replikázott, de félretette a sértést, és alkalomadtán nem maradt adós. Visszahúzódó alkata miatt csak igen kevés embernek nyílt meg. Két mondatnál nem mondott többet. A szurkolók imádták elegáns játéka miatt. Sokfelé hívták, ő mégsem hagyta el Diósgyőrt, de önérzete miatt túl korán szögre akasztotta csukáját. És emberemlékezet óta nem járt a stadionban. És milyen az élet, megérezhette a sorsát. Évente, június 27-én, hagyományosan találkoznak az egykori diósgyőriek a Calypsóban. Így történt ez idén is. Szabó Laci, Vass Laci és Mustos ott volt és a főszervező Győri Laci. Sikora Feri kimentette magát, mondván 30-40 méterenként meg kellene állnom. Aztán egy héttel utána a Tiszavasváriban lévő saját nyaralójukban érte utol a halál. A hűség mintaképe csendesen elszenderedett.

Családtagjai, rokonai, barátai, tisztelői és ismerősei július 13-án délután két órakor vesznek tőle végső búcsút a diósgyőri temetőben.

Programok

Jelenleg nincsenek programok!