Húsvét éjszakáján az Egyház egy nagyon különleges és ősi szertartást ünnepel. Az egész év során a szentmisék két főrészből állnak: az Ige liturgiája és az Eucharisztia liturgiája. Ezzel szemben húsvét éjszaka (a Misekönyv előírásai szerint a vigíliát nagyszombat naplemente és húsvét vasárnap napkelte között kell megtartani) négy főrésze van az ünnepnek: a Fény, az Ige, a Keresztség és végül az Eucharisztia liturgiája. A keresztség liturgiáját akkor is megtartjuk, ha az adott helyen éppen senkit sem keresztelünk meg. Nyilván akkor a legteljesebb ennek az éjszakának az ünneplése, ha keresztelendők is vannak, de a keresztség szentségéből született egész nép enélkül is minden évben megújítja az ellene mondást a Sátánnak és a keresztségi hitvallást. Ezekkel kapcsolatban fennmaradt Jeruzsálemi Szt. Cirill püspök tanítása a IV. századból, az ú.n. misztagógikus katekézisek egyike, amit Szt. Cirill élőszóval mondott a húsvéton frissen megkeresztelteknek, az ú.n. neofitáknak. Mivel nem volt időm könyvtárban keresni a szent püspök szavainak magyar fordítását, saját, hevenyészett fordításommal idézem:
Először bementetek a keresztelőkápolna előcsarnokába... hallottátok az utasítást, hogy nyújtsátok ki a kezeteket, és mint a Sátán jelenlétében, ellentmondtatok neki. Most már tudnotok kell, hogy ez az előkép megtalálható az ókori történelemben... Ott a zsarnok [Fáraó] a tengerig üldözte az ősi népet; és hasonló módon... a gonosz szerzője üldözött titeket, egészen az üdvösség forrásáig. A régi idők zsarnoka a tengerbe fulladt; és ez a mostani eltűnik a üdvös vízben. (Jeruzsálemi Szt. Cirill, Misztagógikus Katekézisek I.,1-2.)
Ez egy elképesztő párhuzam. Azt mondja, hogy ahogyan a fáraó üldözte az izraelitákat egészen a Vörös-tengerig, de a felhő megvédte őket tőle, és az egyiptomi sereg a Vörös-tenger vizébe veszett, tehát most elfordultatok a bűnös élettől, ellene mondtatok a Sátánnak ünnepélyes fogadalommal mindenki előtt, de ő üldözőbe vett titeket egészen a keresztelőkút vizéig. Igen ám, de a keresztelőkút vizébe meg fogjuk fojtani, le fogjuk győzni, hogy beléphessetek az új életbe, hogy a keresztény élet ezen új kivonulásában megkezdhessétek utatokat a mennyei ígéret földjére. Az egyházi év fénypontja ez az alkalom, amikor ünnepélyesen ellene mondunk az ördögnek és minden pompájának, csábításának, és megvalljuk hitünket a Szentháromság egy Istenben.
Ugyanezt a párhuzamot lelhetjük fel a keresztvíz megáldásának könyörgő imájában:
Te láthatatlan erőddel a szentségi jelekben csodálatos dolgokat művelsz Istenünk, s a víz által számos tanítást adtál, hogy megértsük a keresztség kegyelmét. A te lelked, Istenünk, a vizek fölött lebegett a teremtés kezdetén, hogy a víznek már akkor megszentelő erőt adjon. Az újjászületés módját pedig a vízözön által előre jelezted, Istenünk, hogy egyazon víznek titokzatos ereje vessen véget a bűnnek, és legyen az erényes élet kezdete. Te, Istenünk, száraz lábbal vezetted át a Vörös-tengeren Ábrahám fiait, hogy a fáraó rabigájából szabaduló néped a megkereszteltek előképe legyen. (Római Misekönyv)
A keresztelések és az egész hívő nép általi keresztségi fogadalom megújítása után a pap meghinti a most megszentelt vízből a népet. Ez az igazi húsvéti locsolkodás. Ez ugyanakkor egy meghívás mindenki számára, aki valamitől szenved, akár mert úgy érzi, hogy az élete küzdelmeiben sokszor alulmarad, vagy szomorú, mert gyászol valakit, vagy a saját halálára gondol, hogy merítsen az Üdvözítő forrásából, a Jézus Krisztus urunk oldalából kifolyó keresztvízből és higgyen az Ő győzelmében.
Skublics Máté atya, a selyemréti római katolikus templom plébánosa
