Ugrás a tartalomra

A szent és szabad művészet lesz a vendég a TTH-ban

Létrehozva
„Az igazat mondd, ne csak a valódit” című zenés irodalmi esttel vendégszerepel Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész és Négyessy Katalin gordonkaművész november harmadikán Miskolcon a Tudomány és Technika Háza színpadán.
Kép
Eperjes Károly
Eperjes Károly Fotó: Tarnavölgyi Zoltán papageno.hu

Az este hét órakor kezdődő műsorban XX. századi magyar költők versei szerepelnek. A műsor címeként választott idézet, „Az igazat mondd, ne csak a valódit” József Attila Thomas Mann üdvözlése című verséből származik. Ezt a sort Eperjes Károly színészi hitvallásának is nevezte. Arisztotelészre hivatkozva jelentette ki: „az igazi művészet mindig szakrális”.

- A színpadi cselekmény is csak akkor válik művészetté, ha önmagán túlmutató, természetfölötti célja van. Ha csak puszta cselekvést mond el, az profán is maradhat. Az igazán jó versek esetében is természetes ez az emelkedettség - vallja a művész.

Eperjes Károly arra is felhívta a figyelmet, hogy József Attila is kimondta: az igazság fölötte áll a valóságnak. Azt ajánlotta, azt merte ajánlani a köztiszteletben álló Nobel-díjas Thomas Mann-nak, hogy ne csak a valóságot mondja, hanem az igazat is.

Nagyon leegyszerűsítve a következőképpen fogalmazta meg ennek lényegét a színművész: - A valóság az, hogy születünk-meghalunk. Ennyi. Látlelet. Az igazság az, hogy van katarzis. És ezt kétezer év óta úgy hívjuk: feltámadás. Ha nem ebben a minőségben készül el egy mű, ha nem tud jó receptet kínálni, ha nem tud katarzist nyújtani, akkor az nem művészet. Lehet a történet érdekes, akár még hiteles is, de ha nincs önmagán túlmutató, természetfölötti célja, akkor az érdektelen, az én meglátásom, legfeljebb valóság-show.

Eperjes Károly „Az igazat mondd, ne csak a valódit” című műsorában természetesen elhangzik József Attila verse, a Thomas Mann üdvözlése, valamint Ady Endre, Babits Mihály, Pilinszky János több alkotása is november harmadikán a TTH-ban.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.