A rendőrök közúti ellenőrzések során 2023. szeptember 4-én este Felsőzsolca külterületén, illetve másnap Miskolc belvárosában kétszer is kiszűrték a forgalomból a járművezetéstől eltiltott sofőrt. A járőrök az intézkedéseik során megállapították, hogy az autó vezetőjét a Pesti Központi Kerületi Bíróság, a Miskolci, és a Szikszói Járásbíróság több év időtartamra eltiltotta a közúti járművezetéstől. A férfitől korábban ittas járművezetés miatt vonták be a jogosítványát - írja a police.hu.
A Miskolci Rendőrkapitányság a 39 éves hernádnémeti férfival szemben járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. A sofőrt 2023. szeptember 6-án gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették, és előterjesztést tettek az ügyészségen letartóztatásának indítványozására is.
A Miskolci Rendőrkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét, hogy a jogszabályváltozás értelmében 2021. május 14-től, aki a járművezetéstől eltiltás hatálya alatt járművet vezet bűncselekményt követ el!