A rendszerváltás után sokáig megesett, hogy le- és visszaelvtársoztak. Jó esetben ezt senki nem rótta fel egymásnak. Végül hamar túltettük magunkat a régi beidegződésen, könnyen elfeledve, hogy a nyugati, baloldali szociáldemokrata pártokban máig is elvi alapon, zavartalanul zajlik a bajtársazás.

Mivel gyakorlott levelező vagyok, még a mostani ispánozás előtt is sokat gondolkodtam, a címzéskor kit, hogyan szólítsak meg. Az igazságszolgáltatásban még a múlt században is léteztek fogalmazók és kereskedelmi levelezők, akik megadták a módját ennek a műfajnak, ma már nincsenek írott szabályok. Mindannyian tudjuk, kérelmeink, beadványaink sorsa akár azon is múlhat, hogy kezdjük a megszólítást, felsoroljuk-e az összes titulusát annak, akihez folyamodunk.

Bodnár Tamással, a megyei levéltár igazgatóhelyettesével elemeztük ki, hogyan változnak a stílusbeli szokásaink. Egy biztos, folyamatosan alakulgat, csiszolódik a kor szellemének megfelelően. Hol előre, hol hátra.

Jómagam a tisztelt és a kedves között szoktam válogatni. Az urazás manapság természetes, viszont vezetőhölgyeknél nehéz dönteni az asszonyom vagy az úrhölgy között. Volt szerencsém megtapasztalni, ez a két megszólítás nem mindenkinek tetszik. Megnyugtató viszont, hogy a hivatali levelezésben nem nagyon ügyelnek ilyen apróságokra. Ritkaságszámba megy egy olyan értesítés, amelyben tisztelnek vagy üdvözlettel, esetleg tisztelettel zárják az üzenetet. Ezen a stilisztikai szinten általános a spórolás. Komikus lenne a tisztelt adós, fogyasztó, gyanúsított vagy terhelt megszólítása. Egyébként is a nagy hivatalok számítógépes szabványfelszólításokat, idézéseket postáznak, mi meg félreérthetnénk, akár bizalmaskodásnak is vélhetnénk az udvariaskodást. Így aztán maradnak a száraz, szabatos, célratörő megszólítások.

A fene se sírja vissza a kegyelmes, tekintetes és a méltóságos címeket, minek is, ha maguktól is visszakóborolhatnak. Bár ki tudja, kezdetben még a tanácsosi és főtanácsosi rangokat is idegennek tartottuk az újkor szellemétől, mégis megszoktuk.

Ám hogy meddig mehetünk vissza a múltba? Bodnár Tamás gyors gyűjtése figyelemreméltó: "szolgálatomat ajánlom kegyelmednek, kegyelmed jóakarója, nagyságotoktól és kegyelmektől jó és kegyős választ várván, néhai Karan Seböstyénnek meghagyatott özvegye". Vagy egy mindennapos: "tekintetes nemes vármegye, nagyságtok, kegyelmetek alázatos szolgái, az Balajti szegénység, alázatos suplicatioja nagyságtokhoz s kigyelmetekhez, az szegény ároktövi lakosoknak". A "becsülettel való kész szolgája, az újesztendőnek örvendetes forgásával, tiszta szívemből kívánom" mindennaposok voltak.

Nos, végiglapozva az az általános trend, hogy a nemes vármegye mindig tekintetes, mi, akik nagyságtoktul s kegyelmetektől jó választ várunk, azok Krisztusnak alázatos szolgái.

Magam is mindig tanulok. Egy régi vágású pesti barátom átmentett egy mindenkor megfelelő ízes kiszólást. Kopertáinak utolsó mondatai a nagyrabecsüléssel zárulnak.

Tekintetes Olvasóim, magam is nagyrabecsüléssel búcsúzom mindnyájuktól.