Ugrás a tartalomra

Jelenleg úgy áll, hogy megtartják az érettségiket

Létrehozva
A személyes oktatás visszaszervezése nincs napirenden, azonban az érettségizőknek idén írásbeli és szóbeli vizsgára is készülniük kell – nyilatkozta Kásler Miklós miniszter.
Kép
MTI archív fotó: Varga György

Kásler Miklós Magyar Nemzetnek adott egy hosszú interjút, amiben a jelenlegi helyzet, oltások és a vakcinabeszerzés mellett kitért az érettségi vizsgákra is – szemlézi a cikket az Eduline oktatási portál.

Idézik: az idei érettségi egyértelműen a járványhelyzet alakulásától függ, a jelenlegi terv szerint azonban mind a szóbeli, mind az írásbeli vizsgákat megtartják az emberi erőforrások miniszterének elmondása szerint. Kásler hozzátette, a tantermi oktatás visszavezetése nincs napirenden, azonban akár egyéni, akár kiscsoportos felkészítésre lehetőség van.

Ez is érdekelhet

Jelentősen nőtt a Hepatitis A-fertőzések száma országosan
EgészségBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Az egyik Nógrád vármegyei településen augusztus óta nem tudják visszaszorítani a fertőzést.
Rózsaszín hullám az Egyetemvárosban
Egészség
Sétával hívják fel a figyelmet az emlőrák megelőzésére és a szűrés fontosságára a Miskolci Egyetemen.
Pontosított az államtitkár a beutalók szigorításáról (frissítve!)
EgészségBelföld
Takács Péter szerint félreérthető a nemrégiben megjelent rendelet szövege, nincs szó arról, hogy a betegeknek kétszer kell majd októbertől beutaló.
„Bajmegállapító ultrahangképzést” adna a háziorvosoknak Takács Péter
EgészségBelföld
Több mint 1 ezer ultrahang van a háziorvosoknál, amit lényegében nem használnak – mondta el Takács Péter az Inforádióban.