Ugrás a tartalomra

Jelentősen változtak a parkolás szabályai Miskolcon

Létrehozva
A módosítások nem csupán a parkolási díjak emelését jelentik, több, az autósok számára kedvező, könnyítést jelentő változás is életbe lépett a hónap elejétől.
Kép
Fotók: Juhász Ákos júniusi felvételei

Módosultak a parkolási zónák augusztus 1-jétől, erről a júniusban döntött a miskolci közgyűlés. Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a szigorításokra azért volt szükség, mert a parkolókat üzemeltető Városgazda Nonprofit Kft. szerint túltelítettek a várakozóhelyek a borsodi megyeszékhelyen. A döntés értelmében hétfőtől több változás is életbe lépett.

Talán az egyik legfontosabb, hogy hosszú idő után emelkedtek a parkolási díjak a városban – mondta el lapunknak Koós Norbert, a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. parkolási vezetője, aki hozzátette, utoljára tíz évvel ezelőtt nőtt a bérletek ára, a jegyeké pedig 2017-ben.

- A zöld zónában 400 forintról 440-re, a sárgában 220 forintról 260-ra nő az óradíj; a kék zónába tartozó területeket pedig átsorolják a sárgába, számos sárga zónás területet pedig a zöldbe. A bérletek esetén átlagosan huszonöt százalékos emelés történt: a kombinált bérlet ára 80 ezer forintról 100 ezerre, a zöld zónásé 60 ezerről 75 ezerre, a sárga zónás bérlet ára pedig 44 ezer forintról 55 ezerre emelkedik – részletezte a változásokat a parkolási vezető, kiemelve, ezek az összegek még így is alacsonyabbak sok magyar nagyvárosénál.

Kép

Fontos még, hogy a már korábban megvásárolt bérleteket nem szükséges cserélni, a Városgazda munkatársai az érintett utcákban minden esetben elfogadják majd azokat, függetlenül attól, hogy még a megszűnt kék zónára vagy a sárgára vonatkoznak. Ugyanez a helyzet azon utcáknál, melyeket sárgából zöldbe soroltak át.

További változás az is – folytatta Koós Norbert -, hogy augusztus 1-jétől már csak a kizárólag elektromos meghajtású járművek mentesülnek a várakozási díj megfizetése alól. - Az ingyenesség nem automatikus, ezeket az autókat személyesen kell regisztrálni és bemutatni a forgalmi engedélyt a Városgazda ügyfélszolgálatán, a Széchenyi utca 20. szám alatt található irodában.

Elektronikus úton pedig a jármű forgalmijának mindkét oldalát jól leolvashatóan kell megküldeni az ugyfelszolgalat.parkolas@varosgazda.hu e-mail-címre. Ezután a tulajdonosok egy igazolást kapnak arról, hogy elektromos autóval rendelkeznek – tette hozzá.

Kép

Változtak a mélygarázsok (Hősök tere, Patak utca, Európa tér és a Régiposta utcai mélygarázs) díjai is: egységesen háromszázhatvan forintba kerül majd egy óra ezekben a létesítményekben. „Továbbá mobilparkolásnál bevezetünk egy könnyítést is. Ennek értelmében, ha valaki mobilparkolás közben elüt egy karaktert a rendszámából, mostantól nem a teljes büntetés díját kell kifizetnie, csupán egy kezelési költséget, ami kétezer forint. Kényelmes lehet az autósok számára az is, hogy mostantól nem kötelező kiragasztani az autók szélvédőjére a parkolóbérletet, mert a rendszerben a kollégák azt automatikusan látják” – hangsúlyozta Koós Norbert.

Végül, de nem utolsósorban a döntés értelmében december 23-a és január elseje között ismét bevezettek egy díjmentes időszakot a felszíni díjfizető várakozási területeken. A városvezetés ezzel elsősorban a lakosság és az ünnepekre hazalátogató családtagok terhein szeretne könnyíteni.

Ez is érdekelhet

A felelős állattartásról tanultak a diákok az állategészségügyi telepen
MiskolcÉletmódSzabadidő
A Miskolci Állategészségügyi Telepre látogattak ki csütörtökön a Szemere Bertalan Technikum tanulói azzal a céllal, hogy megismerkedjenek az ott végzett munkával és a sok gazdára váró kutyussal.
Képgaléria
fotó: Mocsári László
Természetközeli nevelés a zöldszíves miskolci óvodában
MiskolcOktatásKörnyezet
Elnyerte a Zöld Szíves Óvoda címet a MIÓVI Leszih Andor úti tagintézménye, az ezt igazoló táblát a Zöld Szív Ifjúsági Természetvédő Mozgalom elnöke adta át csütörtökön Miskolcon.
Elkezdődött a komposztkeretek kiosztása a Városházán
MiskolcKörnyezet
Csaknem hatvanan vehetik át ingyenes komposztkeretüket csütörtökön a miskolci Városháza aulájában és még további alkalmakon is lesz osztás.
Jótékonysági fotózás és nyílt nap az Állategészségügyi Telepen
Nyílt nap a Miskolci Állategészségügyi Telepen
Miskolc
Már a 247. alkalommal nyitja meg kapuit a Miskolci Állategészségügyi Telep, ahol ismét találkozhatnak a szeretetre vágyó négylábúakkal.