Ugrás a tartalomra

A jogász válaszol: A fogyasztók jogai tartós termék vásárlásakor

Létrehozva
A fogyasztóvédelmi szabályok ismerete rendkívül fontos a karácsonyi ajándékvásárlások során is, hogy bármely probléma esetén, a jogaink tudatában tudjunk fellépni az eladónál.
Kép

A kereskedő köteles jótállási jegyet adni a vásárláskor. Ezt mindenképpen őrizze meg, mert a jótállásból eredő jogok főszabály szerint ezzel érvényesíthetők. Ha a jótállási jegy átadása elmaradna, a vásárlást igazoló számlát vagy nyugtát mindenképpen tegye el, mert ezzel is bizonyítható a vásárlás ténye. 2021-től a kereskedők elektronikus úton is átadhatják a jótállási jegyet. Ezt legkésőbb a termék átadását vagy üzembe helyezését követő napon kötelesek megküldeni. 

A jelenleg érvényes jogszabályok szerint sávos jótállási idő érvényesül, melynek szabályai idén is változtak, a fogyasztók javára. Érdemes ezért ezt is ellenőrizni vásárláskor. E szerint a tartós fogyasztási cikkek esetében 10-250 ezer forint értékű termékeknél 2 év, míg 250 ezer forint feletti termékeknél 3 év a kötelező jótállási idő.

Érdemes ellenőrizni, hogy a jótállási jegyen szereplő időtartam megfelel-e ennek. Ha a terméket a vállalkozás vagy megbízottja helyezi üzembe, a jótállási idő ekkor kezdődik. Egyéb esetben a termék átvételének napjától indul ez az időtartam. Fontos, hogy a terméket a használati útmutatónak megfelelően használja, mert a nem rendeltetésszerű használatból eredő hibákra nem vonatkozik a jótállás.

Hiba észlelése esetén a lehető legrövidebb időn belül jelentse be a hibát a kereskedőnek. Ha javításra adja a terméket, kérjen elismervényt, amelyen szerepel a neve, címe, a termék azonosító adatai, az átvétel ideje és a javított termék átvételének várható időpontja. A fogyasztói jogérvényesítés körében elsődleges a kijavítás vagy csere, vagyis esősorban ezeket kérheti a fogyasztó. A kereskedőnek törekednie kell arra, hogy a javítás vagy csere 15 napon belül megtörténjen. Ha a kijavítás vagy csere nem lehetséges, a vásárló kérhet árleszállítást, vagy elállhat a szerződéstől.

A jótállási idő alatt a kereskedőt terheli annak bizonyítása, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett. Fontos szempont, hogy a jótállási jogok érvényesítése nem tehető függővé a termék eredeti csomagolásának meglététől. Ha a kereskedő nem teljesíti a jótállásból eredő kötelezettségeit, a fogyasztó fordulhat a lakóhelye szerint illetékes békéltető testülethez jogorvoslatért.

Aki válaszolt: dr. Strassburger Gyula ügyvéd

 

 


 

 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Az Önkéntesség Évét ünnepelték a Miskolci Egyetemen
Alkotónappal ünnepelte az Önkéntesség Évét az egyetem Közösségi Szolgálati Irodája
MiskolcOktatás
Ötödik születésnapja alkalmából egyúttal a nemzetközi Önkéntesség Évéről is megemlékezett ,egy nagyszabású alkotónap keretében, a Miskolci Egyetem Közösségi Szolgálati Irodája, a KÖSZI.
hidrogéntechnológia konferencia. Fotó: ME
Hidrogéntechnológia – konferencia a jövő energiaforrásáról és a feltörekvő iparágról
MiskolcTudomány
A hidrogéntechnológia új, feltörekvő iparágának fejlődéséhez kreatív tudással, több szakterületet is felölelő tudományos és kutatási háttérrel a Miskolci Egyetem is hozzá tud járulni.
Miskolc ad otthont a Magyar Színházi Fesztiválnak. Forrás Facebook/Nagy Ervin
Nagy Ervin bejelentette: Miskolc ad otthont a Magyar Színházi Fesztiválnak
MiskolcKultúra
Új fejezet kezdődik a magyar színházi életben - jelentette be Nagy Ervin közösségi oldalán.
Képgaléria
Új gépek segítik a közterület-fenntartási munkákat Miskolcon. Fotó: Juhász Ákos
Nagy teljesítményű, professzionális munkagépekkel bővült a Városgazda eszközparkja
Miskolc
Két prémium kategóriás fűnyírótraktort és egy kommunális seprőgépet szerzett be, a továbbiakban pedig egy daruval felszerelt önrakodó tehergépjárművet fog vásárolni az önkormányzat a Miskolci Városgazda számára, a Versenyképes Járások Program keretében nyert támogatásból.