Ugrás a tartalomra

Jogi kiskapu: Se megbüntetni, se bezáratni nem lehet mostantól a mérgező akkugyárakat

Létrehozva
Egy csütörtök esti kormányrendelet változtatta meg a cégekre vonatkozó környezetvédelmi szabályokat.

Mostantól lehetnek olyan üzemek, amelyeket nem tud megbüntetni és bezáratni a környezetvédelmi hatóság. A változás nem fog mindenkire vonatkozni, az igazából csak egy kiskaput nyit ki. Néhány kiválasztott cég (akár akkumulátorgyárak) így olyan pozícióba kerülhetnek, amiben gyakorlatilag nem lehet rájuk szankciókat kivetni - számol be a változásróla Telex.

A csütörtök esti rendelet létrehoz egy új jogi kategóriát, a környezetvédelmi hatósági szerződést. Eszerint:

„veszélyhelyzet ideje alatt a környezetvédelmi hatóság az ügyféllel a jogsértés megszüntetése érdekében határozathozatal helyett környezetvédelmi hatósági szerződést köthet. A környezetvédelmi hatósági szerződésben az ügyfél vállalja, hogy felhagy a jogsértő magatartással, és magatartását a környezetvédelmi hatósági szerződésben meghatározott módon hozza összhangba a környezetvédelmi jogszabályokkal, valamint a környezetvédelmi hatóság által kiadott engedély előírásaival.”

Ez magyarul azt jelenti, hogy ha egy cég nem tartja be a környezetvédelmi szabályokat, akkor a hatóságnak lehetősége lesz a büntetés helyett szerződést kötni a céggel, amelyben az vállalja a szabálytalanság felszámolását. A rendelet nem részletezi, hogy kivel lehet, vagy kivel kell ilyen szerződést kötni, de nehéz nem arra gondolni, hogy a szabályokat folyton megszegő akkumulátorgyárakra találták azt ki - írja a portál.

A módosításra pénteken Jávor Benedek, a Párbeszéd politikusa hívta fel a figyelmet. Szerinte Magyarországon az akkumulátoripar mára állam az államban lett, amelyben az engedélyek botrányosan megengedőek, az ellenőrzések felületesek, és a büntetések jelképesek.

A telex kiemeli: a módosítással elméletben előfordulhat olyan, hogy a hatóság minden szabálytalankodó akkumulátorgyárral szerződést köt, ami után már egyiket sem büntetheti meg vagy zárathatja be. 

Ez is érdekelhet

Újra megszépült a Kandia köz
MiskolcSzabadidő
A Miskolci Belvárosi Kör "fekete öves" önkéntesei ezúttal a Kandia köz összegraffitizett falait festették le.
Képgaléria
MTA 200 - interaktív vándorkiállítás a Városháztéren
Mozgásban a tudomány – MTA200 interaktív kiállítás nyílt Miskolc belvárosában
MiskolcKultúraTudomány
Különleges kiállítási helyszín nyílt meg péntek este a Városház téren, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának 200. évfordulója alkalmából. A konténerekben berendezett, de belülről annál érdekesebb, interaktív, virtuális vándorkiállítás egész adventben elkápráztatja majd a tudomány iránt érdeklődő látogatókat, utolsó miskolci állomásán, gróf Széchenyi István szobra tőszomszédságában.
A jogász válaszol: Új szabályok a társasházi közös képviselőkről
Miskolc
Október 23-án hatályba lépett a 283/2026. (X. 22.) Korm. rendelet, amely a társasházi tisztségviselők – vagyis a közös képviselők és az intézőbizottsági elnökök – nyilvántartásba vételét, valamint az éves beszámolók benyújtását szabályozza. A jogszabály célja annak egyértelműsítése hogy ki képviselheti hivatalosan a társasházat, továbbá, a hatósági ellenőrizés elősegítése.
A Nagy Októberi Szocialista Forradalomra és mártírjára emlékezett a Munkáspárt
Miskolc
A Magyar Munkáspárt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezeteinek elnöksége november 7-én, szombaton kettős megemlékezést tartott a miskolci Hősök temetőjében és Szabó Lajos ezredes sírjánál.