Ugrás a tartalomra

Formalitás, de el kell menni

Létrehozva
Október 28-án az Officium Magyar Kupa keretében a kisalföldieknél lesz jelenésük a Maciknak.
Kép
jegkorong-magyar-kupa.jpg
A keddi találkozónak már nincs tétje. Fotó: magánarchívum

A diósgyőriek a kvalifikációs szakasz 2. fordulójának visszavágójára 11–3-as előnnyel utaznak az UNI Győr ETO HC gárdájához, így már a 3. körben érezhetik magukat. Az összecsapás kedden 18 óra 30 perckor kezdik a Győri Nemak Jégcsarnokban.

Elégedett volt

A piros-fehérek vasárnap este hazai környezetben büntetők után 3–2-re veszítettek a Budapest Jégkorong Akadémia Hoki Club alakulatával szemben és 12 ponttal továbbra is a 7. helyen állnak a táblázaton. Csak háromszor nyertek, viszont ezzel szemben már hatszor kikaptak. A fővárosiakkal a televízió nyilvánossága előtt csatároztak és trénerük a kudarc ellenére elégedett volt: 

– Kitett a csapat mindent a jégre – közölte Láda Balázs, majd hozzátette: – Nem lehetünk csalódottak, mert tartottuk magunkat az elképzeléshez. Ennyi volt ebben, így örülünk a pontszerzésnek.

Ami pedig az Erste liga további menetrendjét illeti: a hétvégén kettős hazai összecsapás vár a piros-fehérekre. 

Programjuk

12. forduló, október 31., péntek, 18 óra 30, miskolci jégcsarnok: DVTK Jegesmedvék – Dunaújvárosi Acélbikák. 

13. forduló, november 2., vasárnap, 18 óra, miskolci jégcsarnok: DVTK Jegesmedvék – Gyergyói HK.
 

Ez is érdekelhet

Szekszárdi Milán_DVTK
Kölcsönjátékosként futballozik a DVTK-nál
SportMiskolc
Labdarúgás: középső védő érkezett az NB II-es diósgyőriekhez.
A találkozó eredményhirdetése. Fotó: magánarchívum
Sütő Doroti veszített
SportMiskolc
Muaythai: Koszovóban zajlik az IFMA nemzetközi szervezet felnőtt világbajnoksága.
Sáfrány Péter (kékben) a múlt heti svájci versenye után hazai környezetben bizonyíthat. Képünk egy korábbi viadalán készült. Fotó: magánarchívum
Nehéz fiúk a Grand Slam-tornán
SportMiskolc
Cselgáncs: a főváros ad otthont a dzsúdósok nagyszabású nemzetközi viadalának.
Medgyes Zoltán Diósgyőrött szerepel a most zajló idényben. Fotó: DVTK
Gólokat várnak az új szerzeménytől Diósgyőrben
SportMiskolc
Labdarúgás: tapasztalt szélső támadót vett kölcsönbe a DVTK.