Ugrás a tartalomra

Keddre másodfokú figyelmeztetéseket is kiadtak zivatarveszély miatt

MTI
Utoljára módosítva
2020. július 20. hétfő 19:08
Zivatarveszély miatt másodfokú figyelmeztetést adott ki Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére keddre az Országos Meteorológiai Szolgálat.

A veszélyjelzés szerint Budapestre, valamint Pest, Békés, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Vas és Zala megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

Azt írták: hétfőn késő estig elsősorban az Északi-középhegység térségében, az Észak-Alföldön és az Alpokalján alakulhatnak ki helyenként zivatarok, amelyeket viharos szél, jégeső és néhol lokálisan nagyobb mennyiségű csapadék kísérhet.

Kedd hajnalban az északkeleti határvidéken egy-egy intenzívebb záporhoz kis eséllyel újra társulhat dörgés, villámlás. A nap második felében főként az északkeleti és az északi megyékben, valamint a Nyugat-Dunántúlon alakulhatnak ki zivatarok, amelyekhez viharos szél (óránkénti 60-90 kilométeres, néhol ennél is erősebb) és jégeső társulhat (akár nagyobb méretű jéggel). Egy-egy gócban nagyobb mennyiségű (általában 10-25, esetleg 25 milliméternél is több) csapadék hullhat.

Az előrejelzés szerint a legalacsonyabb hőmérséklet általában 12 és 18 fok között alakul, a hidegre hajlamos helyeken azonban 10, 11 fokot is mérhetnek. A legmagasabb hőmérséklet többnyire 29 és 33 fok között várható, ugyanakkor északkeleten néhol csupán 27, 28 fok valószínű.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!