Ugrás a tartalomra

Kiemelt helyen a nők az idei Frankofón Filmnapokon

Létrehozva
Szombaton nyit az immár tizenharmadik Frankofón Filmnapok, melynek keretében öt új francia filmet nézhetünk meg a Művészetek Háza Béke Art mozitermében jövő hét csütörtökig.

A Cine-Mis Nonprofit Kft. és a Budapesti Francia Intézet közös szervezésében megvalósuló programban olyan film is szerepel, amely nem francia nyelvű, de frankofón nyelvterületen, Koszovóban játszódik (A domb, ahol az oroszlánok üvöltenek).

A pénteken kiadott közleményük szerint a mozivásznon többek közt olyan alkotásokat láthat a közönség, mint a Mások gyerekei; Egy röpke románc naplója; Éjszakai átutazók és A gáláns indiák.

Azt is írták, hogy a 13. Frankofón Filmnapok kiemelt helyet szán a nőknek, akik központi szerepet játszanak a Konyhafőnök című filmben, amelynek rendezői is nők.

A vetített filmek mindegyike eredeti nyelven beszélő, magyar felirattal ellátott.

A filmeket a Művészetek Háza Béke Art Mozitermében március 4-9. között, 17 és 19 órától nézhetjük meg.

További részletek, a filmek részletes leírása a Művészetek Háza oldalán olvasható.

Ez is érdekelhet

Szabó Máté rendezésében látható a Sybill című operett Miskolcon
Kultúra
Október 10-én mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház a Sybill című operettet Szabó Máté rendezésében. A miskolci társulat ismét egy grandiózus produkcióra készül, melyet annak is érdemes megnéznie, aki még csak ismerkedik az operett műfajával.
Válogatás a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál sikereiből
Kultúra
Idén szeptemberben rendezték meg a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, ahol hazai és külföldi alkotások egyaránt bemutatkoztak. A fesztivál több kiemelkedő filmje most újra látható lesz a Miskolci Művészetek Háza Uránia és Béke Art Mozitermeiben.
Zrínyi Miklós rombolta le a világ leghosszabb folyami hídját
KultúraOktatásKultúraSzabadidőTudományBulvár
Mérnöki rekordok a magyar történelemből: a világ legnagyobb ágyúja, Európa legmagasabb építménye, és a kontinens első metrója.
Elhunyt Koós Boglárka (frissítve!)
KultúraBelföld
27 éves volt. A Miskolci Nemzeti Színház is részvétét fejezte ki.