Ugrás a tartalomra

Kis híján halállal végződött a figyelmetlenség – ugorhat a jogsija a vonat elé hajtó sofőrnek

minap.hu
Utoljára módosítva
2025. április 15. kedd 17:35
Bár végül sem az autóban, sem a szerelvényen nem sérült meg senki, a bíróság szerint a sokak életét veszélyeztette. 

Egy évre ugorhat a jogsija annak a férfinak, aki tavaly júliusban úgy hajtott a vasúti sínekre egy vármegyénkbeli településen, hogy előtte nem nézett szét – írja keddi közleményében a Miskolci Törvényszék sajtóosztálya. 

Felidézik, a férfi autójában utasokat szállított, így hajtott be a vasúti kereszteződésbe anélkül, hogy megállt volna és meggyőződött volna arról, hogy az átjáró felé közeledik-e bármely irányból vasúti jármű. Hozzáteszik azt is, egyébként a kereszteződés sem fény- sem pedig félsorompóval nem volt biztosítva, mint ahogyan azt is, hogy ennek ellenére figyelnie kellett volna a vasúti kereszteződés előtt kihelyezett „Vasúti átjáró kezdete” közúti közlekedési jelzőtábla jelzésére 

– Az autó két utasa az álló járműből még az ütközést megelőzően kiugrott, mivel észlelték a gépjármű felé közlekedő vonatot. A mozdonyvezető előbb hangkürtöt használt, majd fékezett, amire a vasúti átjáróba már behaladt vádlott ugyan megállt, majd gépjárművét hátramenetbe kapcsolta, de a balesetet elkerülni már nem tudta, és a vonat jobb első része a személyautó elejének ütközött – írták. 

Az eset során személyi sérülés nem történt, azonban a vádlott a fenti cselekményével közvetlenül veszélyeztette a fenti vonaton szolgálatot teljesítő vonatszemélyzet, és az általuk szállított utasok, továbbá saját utasai életét és testi épségét is.

Kiemelték, a vádlott az előkészítő ülésen beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. Őt a járásbíróság gondatlanságból elkövetett közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény vétségében mondta ki bűnösnek, és 240.000 forint pénzbüntetésre, valamint 1 év „B” kategóriájú közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. 

Hozzátették, a büntetés kiszabása során a bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe a terhelt büntetlen előéletét, beismerő vallomását, kifogástalan közlekedési múltját, valamint nyugdíj közeli életkorát, míg súlyosító körülményt a bíróság nem tárt fel.

„Az ítélet nem jogerős, az ügyészség, a vádlott és védője három munkanap gondolkodási időt tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat megtételére” – zárul a közlemény. 

 

Programok

Jelenleg nincsenek programok!