Ugrás a tartalomra

Kitakarítják a Bábonyibércet

Létrehozva
Megkezdődött a Bábonyibérc kitakarítása, és ebben az ott élők segítségére is számít a körzet önkormányzati képviselője.
Kép
Több elhanyagolt részt is kitakarítottak. (Fotók: Erdei Sándor Zsolt Facebook-oldala)

A Bábonyibérc és környéke az elmúlt években Miskolc problémás területei közé tartozott. A körzet új egyéni képviselője, Erdei Sándor Zsolt nagytakarításba kezdett, ám az már most látszik, hogy sok munkára lesz még szükség. „A körzet problémáival már régóta tisztában vagyok, azért is indultam itt, mert segíteni szerettem volna. Az első és legfontosabb feladatok között most azt szerepel, hogy kitakarítsuk a leginkább elhanyagolt részeket, és ez főként a Bábonyibércet érinti. Először felmértük, hogy melyek a legrosszabb állapotban lévő porták, ezek közül melyik van önkormányzati, illetve magántulajdonban, hiszen mi magunk csak az előbbi ingatlanok területén dolgozhatunk. Pontos képet kaptunk, és ez nem volt túl szívderítő, hiszen jó pár utcában találtunk szeméthalmokat, ahol nem csak patkányok, hanem egyéb élősködők is megkeserítették az itt élők életét. Az elmúlt hetekben négy területet gépekkel, másik kettőt pedig kézi erővel, konténerekbe pakolva takarítottunk ki. Ez a munka most a Bábonyibérc utcát és az Újtelepet érintette. A magánportákon megkértük a tulajdonosokat, hogy nagyobb figyelmet fordítsanak a környezetük tisztántartására. Ezt a célt szolgálja az is, hogy megköttetjük a szemétszállítási szerződéseket ott, ahol ez eddig nem történt meg, és figyelemmel kísérjük a kukák megfelelő használatát és ürítését is.”

Kép


Az elhanyagolt területek kitakarítása jelentős erőfeszítést igényelt, de miként biztosítható, hogy a helyzet ne romoljon ismét? „Igen, ez egy komoly feladat, ezt többféle módon szeretnénk elérni. Egyrészt van egy segítségem, tulajdonképpen egy utcafelelős, aki itt élve próbálja megőrizni a most megszépített állapotot, közben igyekszik hatni a lakókra, jó példát mutatni nekik. Nagyon örülnék, ha több helyen is lennének ilyen utcafelelősök, mert így könnyebben lehetne megőrizni az elért eredményeket. Másrészt kezdeményeztem egy térfigyelő kamera felszerelését és bekötését a rendészet központjába. Ha minden jól megy, ez május közepére, végére megtörténhet, így a rendészek folyamatosan figyelhetik ezt a részt.”

A körzet többi területén másfajta feladatok várnak a képviselőre. „Egyetlen önkormányzati képviselő sincs most könnyű helyzetben, hiszen az anyagi források nagyon szűkösek. A koronavírus elleni védekezés miatt a képviselői alapokat is be kellett fagyasztani, így most a meglévő keretekből kell kihozni a legtöbbet. A Városgazda kht-val együttműködve azért igyekszünk szebbé tenni a körzetet. A belső, központi részen, a Vologdán, a Mátyás király utcában például hamarosan virágokat ültetünk, közben folyik a közterületek karbantartása, a fűnyírás is. Hamarosan szeretném folytatni a szemétszedést, például a Forrásvölgy és a Wass Albert utcában, és ehhez kértem az ott lakók segítségét is. Úgy gondolom ugyanis, közösen többre juthatunk, és bízom benne, hogy mindenkinek fontos, milyen környezetben él.”

Kép

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol és mikor aszfaltozzák az Avast
Miskolc
Egy hét múlva megkezdődik az Avas főútjának teljes felújítása.
Pakusza Zoltán szerint jár az esélyteremtési illetmény a dolgozónak
MiskolcBelföld
Az önkormányzati képviselő leszögezi hétfői közleményében, hogy ezt jogerős ítélet mondja ki.
Tolvajt keres a rendőrség, mi is segíthetünk benne
MiskolcBűnügy
A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

Miskolc a fiatalok szemével: mit gondolnak a városról, és maradnának-e?
Miskolc
Milyen ma Miskolc a fiatalok szemével? Mit szeretnek benne, mi hiányzik, és mi az, amin szerintük változtatni kellene? Most bárki elmondhatja a véleményét egy frissen indult kutatásban.