Ugrás a tartalomra

Koronavírus – Egerben megfigyelés alá vontak egy családot

Létrehozva
Egy háromfős családot vontak megfigyelés alá koronavírus megbetegedés gyanújával az egri Markhot Ferenc Kórházban – mondta el Müller Cecília országos tisztifőorvos Budapesten.
Kép
Az Egri Markhot Ferenc kórházban megfigyelés alá vontak koronavírus gyanújával egy háromfős családot. Fotó: demokrata.hu

Az Egri Televízió arról számolt be, hogy a tesztek eredményei még nincsenek meg, illetve a család egyik tagja légzési nehézségekkel küzd.

Szerdán délben elindult a Koronavírus-járvány Elleni Védekezésért Felelős Operatív Törzs honlapja is. Itt a koronavírussal kapcsolatos információkat lehet nyomon követni – hazánkra és minden országra vonatkoztatva.

Kép
Az operatív törzs honlapja csütörtök reggel arról tájékoztat, hogy igazoltan két fertőzöttről tudunk, új koronavírus gyanúja miatt pedig 21 embert különítettek el

Szerdán este jelentették be, hogy megtalálták az első két koronavírus-fertőzöttet Magyarországon: a hazánkban tanuló iráni diákokat a Szent László Kórházban ápolják. Egyelőre enyhe tüneteik vannak. Az Index információi szerint egyikük a Semmelweis Egyetemre (SOTE) jár, a gyógyszerész karra, emiatt az egyetemen biztonsági intézkedéseket rendeltek el, és ez alapján helyezték karanténba a barátnőjét is. A másik diákról azt az információt kapták, hogy a győri egyetemre jár, de ezt az egyetem sajtósa szerda este cáfolta, egyelőre tehát nem tudni, hogy hol tanul a másik fertőzött.

Nemrég mindketten jártak egyébként Iránban, a családjuknál. Szlávik János osztályvezető főorvos a bejelentés utáni rendkívüli sajtótájékoztatón elmondta, hogy az egyik diák maga jelentkezett szűrésre, mert kíváncsi volt, hogy Iránban megfertőződhetett-e, a másikuk ellenőrzését pedig az enyhe tünetei ellenére kezdeményezték.

Szlávik János hozzátette, hogy a diákok fertőzöttségét szerdán állapították meg. Az egyikük házastársát, a másikuk barátnőjét is izolálták. Az ATV úgy tudja, hogy a diákok február 22-én tértek vissza Magyarországra.

Ez is érdekelhet

25 órás táncmaraton
Óraátállítás 2025: tudja, mikor hova kell tekerni?
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségTudomány
Kezdődik a téli időszámítás. Vasárnap pedig itt az ideje az óraátállításnak.
Óraátállítás: a vonatok is másképp járnak
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A hétvégi óraátállítás néhány éjszakai belföldi és nemzetközi vonatot érint.
A légtömeghatár térségünk felett hullámzik, ilyen idő vár ránk hévégén
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Szombaton enyhébb léghullámok érkeznek, majd vasárnap újabb front. Folytatódik a változékony idő, időnként csapadék is lehet, a hőmérséklet nagyjából a sokévi átlag környékén alakulhat.
Újonnan felfedezett égitest látható az éjszakai égbolton
BelföldTudományKörnyezet
A napokban válik a legfényesebbé a különleges zöld fényben pompázó Lemmon üstökös.