Ugrás a tartalomra

Koronavírus - Víztartályokat helyeztek ki Lyukóban

Létrehozva
Víztartályokat helyeztek ki Veres Pál polgármester intézkedésének köszönhetően Lyukóban. A Miskolci Roma Nemzetiségi Önkormányzat a koronavírus hazai megjelenése óta folyamatosan egyeztet Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatával és azokkal a karitatív szervezetekkel, akik a rossz körülmények között élőknek segítséget nyújthatnak a járvány miatt kialakult helyzetben, a tartályok kihelyezését is ők kérték a polgármestertől.

Mivel a szakemberek sűrű kézmosást és fertőtlenítést javasolnak a vírus terjedésének lassítására, a tartályokat Lyukóban azokra a területekre helyezték ki, ahol a közkutak több száz méterre vannak a lakóházaktól. A nemzetiségi önkormányzat munkatársai továbbra is arra kérik a Lyukóban élőket, hogy figyeljenek oda és vigyázzanak egymásra, és tartsák be azokat az óvintézkedéseket, amelyeket a kormány, illetve Miskolc önkormányzata javasol.

 A borítókép illusztráció. 

Ez is érdekelhet

tűzoltó Miskolc
Tűz volt egy családi házban Miskolcon - tűzoltók, mentő a helyszínen
MiskolcHavaria
Az Andor utcában volt szükség tűzoltói beavatkozásra péntek este.
A párharc folytatódik. Fotó: magánarchívum
DVTK Jegesmedvék - DEAC: a hetedik meccs dönt majd
MiskolcSport
Jégkorong Erste Liga, negyeddöntő, 6. mérkőzés: egyenlítettek a hajdúságiak.
Hajrá diákok! Hajrá diákolimpia!
MiskolcSport
Az ünnepélyes megnyitóval hivatalosan is kezdetét vette az V-VI. korcsoportos kosárlabda „B” diákolimpia országos döntője, Miskolcon.
Bárczay emléknap Fotó: Osztie Tibor
A Bárczayakra emlékeztek
MiskolcKultúraSzabadidő
Bárczay emléknapot tartottak péntek délután a Bárczay Kúriában.