Ugrás a tartalomra

A közszemlére tett empátia

Létrehozva
A Szociális Juniális 2022. rendezvénysorozat keretében nyílt "Aranykiállítások" címmel tárlat a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény (MESZEGYI) székhelyén hétfő délután.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

– Egy nagy-nagy közösség közös gondolkodása, szemlélete és empatikus készsége mutatkozik meg ebben a kiállításban. Azt mutatja meg, hogy azok a szociális területen dolgozó kollégák, akik ezeket a csodálatos darabokat most átengedik nekünk, egyvalamit biztosan jól csinálnak: odafigyelnek arra, ami körülöttük van. Látják, s kicsit másképp is látják, ami körülöttük van, mint mindazok, akik felszínesen elszaladnak a jelenségek mellett – hangzott el a Symphonia Alapítvány növendékeinek rövid előadása után Varga Andrea köszöntőjében.

Az alpolgármester szerint ez a fajta látásmód szükséges ahhoz, hogy az érintettek észrevegyék, ha valaki segítségre szorul, vagy ha oda kell, hogy tegyék azt a szakmai tudást, ami bennük rejlik. – Ez tükröződik ezekben a képekben – állapította meg. 

Kép

A MESZEGYI és társszervezetei által prezentált idei Szociális Juniális a múlt pénteken vette kezdetét. A zenés-táncos mulatsággal, nyílt napokkal, városjáró "szociotúrával", roma kulturális és néphagyomány-bemutatóval, valamint bükki kirándulással tarkított programsorozat június 24-ig tart.

– Nagyon fontosnak tartom, hogy mind az idősellátásnak, mind a hátrányos helyzetű gyerekekkel közösen folytatott munkának a produktumai is láthatók ezen a héten – fogalmazott Gúr Péter Attila a szociális munka napjához kapcsolódó idei programsorozat második etapján. A MESZEGYI igazgatója úgy véli, igazi kincsekkel élünk együtt, amennyiben a szociális dolgozók és az ellátottak kezei alól efféle alkotások kerülnek ki – állítsák azokat elő akár hobbiból, akár életérzésből. Az intézményvezető fontos állomásnak nevezte az eseményt, miután kiállításmegnyitót még nem szerveztek a korábbi Szociális Juniálisok alkalmával.

Kép

Szabó-Tóth Kinga, a Miskolci Egyetem Alkalmazott Társadalomtudományok Intézetének intézményigazgatójának tíz darab akril és olajfestménye mellett kiállították még Bakk Gabriella, Szabó Anita, Kovács Lajosné, Minka László, Sirokiné Haisza Zsuzsanna, Hegedűs Katalin, Juhászné Balázs Viktória és Kiss Viktória akvarell festményeit, ceruzarajzait, novelláit, patchwork és gyöngyből készült tárgyait is. 

A tárlat június 17-ig, péntekig ingyenesen megtekinthető az intézmény nyitvatartási idejében – annak Arany János utca 37. szám alatti épületében. 

Ez is érdekelhet

A modernkori festő ecsete az AI
MiskolcKultúraTudomány
Malejkó Benjámin miskolci alkotó két éve fedezte fel a mesterséges intelligencia művészi oldalát. Ma már több mint 159 ezren követik naponta, ahogy a digitális technológia és az emberi lélek találkozásából új képi világ születik.
Rúsz Márton
Rúsz kilenc napos ciprusi kalandja
MiskolcSport
Újabb nemzetközi küldéseket kapott a FIFA-jelvényes miskolci labdarúgó játékvezető.
mvk
Szombaton forgalomkorlátozás lesz a 16-os autóbuszvonalon
Miskolc
Autóverseny miatt lezárják a Lyukóvölgyi út egy részét október 25-én, szombaton reggel hat órától várhatóan tizennyolc óráig.
DVTK Jegesmedvék
Kupa után ligameccs, majd újra kupatalálkozó
MiskolcSport
Sűrű program vár a Macik hokicsapatára.