Ugrás a tartalomra

Keresd meg a békakirályfit és a békakirálylányt a Miskolci Állatkertben

Létrehozva
Bár a hazai békák még csak most ébredeznek téli pihenőjükből, az állatkert zöld varangya már izgatottan várja békabarátait a hétvégi eseményre.
Kép
Zöld levelibéka. Fotó: Pixabay

A Kocsonyafesztivál idején a Miskolci Állatkert is tematikus programmal készül: március 9-én és 10-én, szombaton és vasárnap, 9-16 óra között rendezik meg ugyanis az Első Miskolci Békakiállítást és Békaszépségversenyt az oktatóteremben.

A Magyarországon őshonos kétéltű fajokat egy képgalérián keresztül, míg az egzotikus, külföldi fajok egyedeit látványos terráriumi otthonaikban csodálhatják meg a látogatók a Terrarisztokraták közreműködésével.

A rendezvény kizárólag csak ezen a két napon lesz látogatható, és egyebek mellett a díszes szarvasbékával, a nyílméregbékával és az ausztrál levelibékával is találkozhatunk majd. A kalandozni vágyók részt vehetnek egy „rejtvényes békasétán”, melyhez a rejtvénylapot a pénztárban lehet megkapni, a kitöltött lapokat pedig az oktatóteremben lehet majd leadni, mindkét nap 16 óráig. A helyes megfejtők között március 11-én, hétfőn négy darab családi fürdőbelépőt sorsolnak ki a Miskolci Fürdők Kft. jóvoltából.

– Szeretnénk felhívni a figyelmet a békákra, az élővilágban betöltött fontos szerepükre, és hogy saját kis közegükben csodás kis élőlények. Éppen ezért rendezzük meg a szépségversenyüket is, amelynek során a hozzánk érkező látogatók a pénztárban a belépőjegy mellé kapott kuponnal adhatják le szavazatukat az oktatóteremben azon kiállított békára, "akit" a legszebbnek találnak – hangsúlyozza a programot beharangozó közleményében az állatkert.

A kreatívabb gyerekeket kézműveskedő sarokkal várják, ahol hófehér gipszbékákat festhetnek meg, így a megszerzett békaélmény örök emlék maradhat.

Ez is érdekelhet

A bükki Tar-kő mindenkit levett a lábáról
SzabadidőMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségKörnyezet
Az ország minden részéből érkeztek túrázók Miskolcra, a Bükkbe a szombati Kéktúra napján.
Szarvasbőgéssel tarkított erdei kalandok
SzabadidőBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Különleges élményt kínált az érdeklődőknek az Északerdő Zrt.: a Pálházi és a Lillafüredi Állami Erdei Vasúton szarvasbőgés-hallgató vonatozásokat szerveztek.
Mészöly Annával forgatott klipet a Here We Are
SzabadidőMiskolcBelföld
Menedék – ezt a címet kapta a banda legújabb dala. Friss, ropogós, mutatjuk!
Képgaléria
Akinek már kicsi ez az ország: európai turnéra indul Azahriah
SzabadidőBelföldVilág
Újabb mérföldkő a nemzetközi karrierben.