Ugrás a tartalomra

Május elejére elkészülhet a terelőút

Miskolc Televízió/minap.hu
Utoljára módosítva
2021. február 22. hétfő 19:22
Legkésőbb május elejére megépülhet a Csokonai utca Fonoda utcáig történő meghosszabbítása. Erre azért van szükség, hogy az Y-híd beruházás mellett is zökkenőmentesen közlekedhessenek a belvárosba a Martinkertvárosban élők.

A beruházás az ütemtervnek megfelelően halad, jelenleg szerkezetépítési munkákat végeznek a területen. Az építkezés miatt tavasszal a jelenleginél komolyabb forgalmirend-változásra kell majd számítani. Nemcsak a felüljáró Vörösmarty utca felé vezető ágát, hanem a Kisfaludy utca irányában is le kell zárni a forgalmat.

Az Y-híd építése és a forgalmirend-változás a múlt heti online polgármesteri fogadóórán is téma volt. Veres Pál elmondta, a városvezetés egy alternatív útvonal kidolgozását indítványozta, a Csokonai és Fonoda utcát összekötő útszakasz terve elkészült, a többletforrás is rendelkezésre áll már.

Fotó: NIF Zrt.

– Egészen addig nem bontják el teljesen a hidat, amíg a kerülőút meg nem épül – hangsúlyozta a városvezető, aki a Csokonai utcában élők aggodalmaira is reagált: az utcában nem nő meg annyira a forgalom, hogy az a helyiek nyugalmát, biztonságát veszélyeztetné, a teherforgalmat pedig kizárják az utcáról.

Az elkerülő út a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. tájékoztatása szerint április végére-május elejére készülhet el. Kiss Boglárka szóvivő a Miskolc Televízió Híradójának elmondta, a kérelmet megkapta az illetékes hatóság, március végére várható az engedélyek megérkezése, utána indulhat a kivitelezés. Hozzátette: a terelőút megmarad az Y-híd megépülését követően is, így továbbra is alternatív megoldást fog nyújtani a Martinkertvárosban, illetve Szirmán élők számára.

Juhász Ákos korábbi fotói a Csokonai utcából

A terelőút kiépítésével párhuzamosan egy másik fontos ügyben is döntés született. Az ITM elrendelte, hogy a kerékpárosok biztonságos közlekedése érdekében az Y-hídra kerékpársáv kerüljön, valamint áthelyezik a Pfaff Ferenc utcai vasúti átjárót, hogy a kerékpárral közlekedők áthajtását segítő biztosítóberendezéssel építsék ki.

Az Y-híddal párhuzamos kerékpáros létesítmények előkészületei szintén megindultak, a Kisfaludy utcai felüljáró mellett új hidat fognak megtervezni, amely új lehetőségeket nyit a kapcsolódó városi kerékpárúti hálózat fejlesztésében is.

A vasúti aluljáró állapotjavításáról is megkezdődtek a műszaki egyeztetések a MÁV Zrt. és a miskolci önkormányzat részvételével.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!