Ugrás a tartalomra

Már történelmet írtak

Létrehozva
A kerekesszékes kézilabda-válogatott gerincét miskolciak alkotják, legnagyobb sikerük a két évvel ezelőtti Eb-bronz.

A magyar parasport hagyományait és sikereit 2017 óta minden évben február 22-én ünnepeljük. 1970-ben ezen a napon alakult meg a Mozgásgátoltak Halassy Olivér Sport Clubja. A névválasztással a legendás vízilabdázó és úszó előtt tisztelegtek, aki lábamputáltként az épek között lett olimpiai bajnok 1932-ben és 1936-ban. A Magyar Paralimpiai Bizottság, valamint a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége Lélekmozgató címmel idén is meghirdette programját, hogy az ország parasportolóit közösen ünnepelhessük; együttműködésre, megemlékezésre hívták hazánk óvodáit, iskoláit, önkormányzatait. Testnevelés óra keretében próbálhatják ki a diákok a fogyatékkal élő sportolók sportágait, így például az ülőröplabdát, a bocsát, a csörgőlabdát, a kerekesszékes kosárlabdát, a vakfutást vagy éppen a padlóhokit.

Kép
Fotók: Magánarchívum

A kerekesszékes kézilabda egy nagyon fiatal sportág, 2017-ben vállalta fel a szövetség Parasport-albizottsága a sportág létrehozását. Tápai János válogatott átlövő, a Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesületének tagja elmondta, Miskolcon tartották az első összejöveteleket, így gyakorlatilag itt született meg a sportág. Előbb állt össze a válogatott, az ország első kerekesszékes kézilabda-egyesületét tavaly hozták létre Szegeden. Miskolcon is tettek már lépéseket, a Diósgyőri Kézilabda Egyesület berkein belül megalakult a parasportszakosztály, a szövetséggel aláírtak egy támogatási szerződést.

A miskolciak mindenesetre már komoly eredménnyel büszkélkedhetnek: 2019-ben a bravúros harmadik helyet szerezték meg a válogatottal a horvátországi Európa-bajnokságon. Hat-hét tagot is adnak a keretbe. Azt a Hollandiát sikerült legyőzniük a bronzmérkőzésen, amelytől egy évvel korábban még nagyon kikaptak. – Sokat dolgoztunk, edzettünk, de a szövetségi edzőnk, Takács Gabriella és a szakvezetés is kitűnő munkát végez. Már csak a korábbi vereség miatt is hatalmas eredmény volt a hollandok megverése.

Kép

Úgy tervezik egyébként, hogy idén elindul a bajnokság – ahol mindenképpen jó esélyekkel indul a miskolci csapat a több válogatott kerettag miatt is.

A Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesületénél legalább 20-25 tag sportol aktívan – tudtuk meg az elnöki posztot szeptembertől betöltő Gergely Istvántól. Braun János halálát követően ő vette át a tisztséget. Elmondta, kosárlabdázásban, vívásban, úszásban, valamint teniszben is vannak képviselőik.

Ez is érdekelhet

Törökországban véget ért a női kosárlabda világbajnoki selejtező torna
Eldőlt, ott lesznek-e a lányok a világbajnokságon
SportMiskolcVilág
Törökországban véget ért a női kosárlabda világbajnoki selejtező torna.
Majkut Gergely előre lépett
SportMiskolc
A DVTK SE szakmai vezetésének döntése értelmében Majkut Gergely irányítja a klub atlétika szakosztályának szakmai munkáját.
Vincze Richárd a DVTK új sportigazgatója
Sport
Vincze Richárd, a DVTK Labdarúgó Sportakadémia szakmai igazgatója veszi át a DVTK sportigazgatói posztját. Hosszú távon határozott struktúrával és következetes gondolkodásmóddal működő labdarúgó szakosztályt szeretne építeni, rövid távon pedig a bennmaradás a legfontosabb feladat.
Oláh Jázmin aranyérmes
Sport
Az U15-ös korosztály tagjainak és nők számára válogató birkózó versenyt rendeztek Soltvadkerten.