Ugrás a tartalomra

Megkoszorúzták az '56-os mártír szobrát

Kujan István
Utoljára módosítva
2022. április 11. hétfő 19:16
Wittner Mária pedig átvehette az Oláh Miklós díjat a Kossuth utcai református templomban megtartott virágvasárnapi ünnepi istentiszteleten.

A mártírhalált halt miskolci Oláh Miklós emlékére állított szobrot 2017. április 12-én avatták fel a Kossuth utcai református templom előtt. Azért ekkor, mert 60 évvel korábban, 1957 áprilisában, koholt vádak alapján ezen a napon végezték ki a mindössze 21 éves fiatalt. Oláh Miklós ugyan nem vett részt az ’56-os miskolci eseményeken, tüntetésen, mégis elvették az életét egy évvel később.

Fotók: Juhász Ákos

Wittner Máriának is ezt a sorsot szánták. A virágvasárnapi ünnepi istentiszteleten Palicz Róbert főgondnok az igazság kimondásának kötelezettségéről és az emlékezés felelősségéről szólt. Felelevenítette az '56-os eseményeket, amikor a magyarok azt mondták, elég volt a diktatúrából, a rémuralomból, és ragaszkodnak Istenükhöz, nemzetükhöz, családjukhoz, értékeihez és hagyományaihoz. Ennek a forradalomnak volt hőse Oláh Miklós és Wittner Mária is. Utóbbi alig 19 évesen vett részt az '56-os eseményekben, a fegyveres harcokban meg is sérült. Letartóztatták, megvádolták, és halálra ítélték. Több mint 200 napot töltött börtönben, míg másodfokon végül életfogytiglani börtönt nem kapott. 1970-ben szabadult.

- Mindig és mindenkor ápolta a forradalom emlékét, ami fontos, hiszen sokáig elhallgatták a történteket - tette hozzá a főgondnok.

Most pedig a fáradhatatlan kiállásáért a Nyilas Misi Alapítvány, a Lévay József Közművelődési Egyesület, valamint a Miskolc-belvárosi Református Egyházközség az Oláh Miklós díjat adományozta neki.

Wittner Mária kifejezte köszönetét a díjért, és kiemelte: a börtönben megfogadta, ha valaha kikerül onnan, és lehet beszélni róla, "én nem fogok hallgatni".

- Kimondtam az igazságot, nem akartam nap mint nap hazugságban élni. Ilyen egyszerű az egész - fogalmazott.

Az ünnepi istentisztelet után a résztvevők, civil szervezetek, egyesületek megkoszorúzták a templom mellett álló Oláh Miklós szobrot.

További hírek

Olvasnivaló