Ugrás a tartalomra

Miért Miskolc? 25. rész - A forint

Fedor Vilmos
Utoljára módosítva
2021. május 08. szombat 12:34
„Túl sok az árnyék ebben a városban, ezért döntöttem úgy, hogy a fényről fogok írni. Miskolc ezernyi titkát csak elhullajtotta az emlékezet, hogy egyszer újra megtaláljuk őket. Amint felemeljük és markunkban tartjuk, máris fényesedni kezdenek” – írja Miért Miskolc? című kötetében Fedor Vilmos. A lokálpatrióta 63 válaszban indokolja meg, hogy miért szereti Miskolcot.
A Forint, amikor született, a Villanyrendőr és a Városház tér közötti út jobb oldalát övező járdaszakaszt jelentette. | Fotó: Juhász Ákos

Azért, mert ez az egyetlen város, ahol nemcsak a magyar fizetőeszközt, hanem a főutca egy szakaszát is Forintnak nevezik. Miskolcon nemcsak fizetőeszköz, hanem egy fogalommá lett korzó, nemzedékek találkahelye. A főutca egy darabja, egyben életünk egy darabja. A Forint, amikor született, a Villanyrendőr és a Városház tér közötti út jobb oldalát övező járdaszakaszt jelentette. Egészen pontosan a Kossuth moziig terjedő szakaszt. Hogy miért azt az oldalt? Egyrészt azért, mert a járda szélesebb volt, másrészt azért, mert ezt az oldalt sütötte folyamatosan a nap.

Valamikor a hatvanas évek végén kapta nevét. Sokat töprengtem azon, hogy vajon miért lett Forint a neve. Bevallom, leginkább az tűnik hihetőnek, hogy itt a legtöbbször elhangzott kérdés a következő volt: nincs egy forintod? Magyarázatként hozzá kell tennem, hogy abban az időben néhány forintban számoltuk az életet. Egy doboz Fecske cigaretta négy forint negyven fillérbe, egy Sportszelet egy forint tíz fillérbe került, ötven fillér volt egy gombóc fagyi, helytől és mozitól függően kettő-négy forint egy jegy. Amikor valamihez hiányzott a pénzünk, akkor hangzott el a már idézett mondat. Azt hiszem, ez adhatta „a Forint” nevét.

fotó: Szalay Zoltán | Fortepan

Amikor született, persze másképp nézett ki. Nemcsak a villamosok, hanem az autóbuszok és mindenféle jármű használta, így a gyalogosok az utca két oldalára szorultak. Reggel a munkába sietők, délután az ismerkedő, szórakozó fiatalok töltötték meg. Az sem érdekelt senkit, hogy néha por és füst borította, hogy az autóktól és a meglehetősen nagy zajjal közlekedő villamosoktól néha egymás szavát sem értettük, kitartóan sétáltunk le s föl a Forinton. A suli általában kora délután befejeződött. Olyankor mindenki sietett haza, hogy aztán akkor, amikor a nap már a Bükk felé veszi az útját, a fiúk farmerben, a lányok lehetetlenül rövid szoknyákban, színes zokniban megkezdjék órákig tartó sétájukat. Le s föl, le s föl, és közben ismerősökre találva csevegni, fecsegni, beszélgetni, ismerkedni, a Capriban sütit meg fagyit enni, a „fapadosban” sörözni, a Kossuth vagy a Béke moziban egy jó filmet megnézni, együtt bulizni, hát ez volt „a Forint”. Csak az számított, aki ott volt. Akkor még működtek a szórakozóhelyek, délelőtti, délutáni és esti vetítések voltak a mozikban, az utolsó pereces kiabálva árulta sós-ropogós portékáját a Sötétkapu alatt, és ma már ehetetlennek tűnő, vizes- jeges fagylaltokat mértek a cukrászdákban.

A házibulik korszaka volt ez, amikor a Beatles, a Bee Gees és más angolszász zenekarok, no meg a hazai sztárok, az Illés, az Omega meg a Metró zenekarok dalai szóltak a kezdetben kétsávos, majd négysávos szalagos magnókból, és cseresznyepálinkát, albán konyakot ittunk az akkoriban divatos házibulikban, hazai sörrel kísérve. Emlékszem, volt idő, amikor szinte minden buliban badacsonyi szürkebarát nevű bort ittunk, mert akkoriban az volt a sláger.

Én 1970 és 1973 között voltam gyakori látogatója a Forintnak. Az érettségi évében szinte minden délután ott lógtam a haverokkal. Azt, hogy hol találkozunk, általában a suliban beszéltük meg. Érdekes, hogy mindig három-négy fős csapatokban érkeztünk, és így jöttek a lányok is. Amikor az ismerkedés megtörtént, a párok már intimebb helyekre jártak. Az Avasra, az Alabárdosba meg a Bortanyára, ha csak gyertyafényes romantikát akartak egy szelet zsíros kenyér meg egy pohár vörösbor mellett. Táncolni nyáron a kilátó melletti Panoráma sörözőbe mentünk, ritkán az Annába, Tapolcára. Emlékszem, voltak viták is a fiúk között a lányok miatt, amiket leginkább a színház előtti sötét, akkoriban Angyalnak hívott területen rendeztek le. Voltak a Forintnak örökös rendbontó szereplői is, de idővel ők is elmaradtak.

A „Forint” egyszerre különös és egyszerű. Mindössze egy utcadarab, egyszerre volt életünk napos darabja, szemérmes ismerkedéseink, szerelmeink, találkozásaink és elválásaink szemtanúja.

Aztán a nyolcvanas években megszűnt a forgalom a főutcán, csak a villamos maradt. Talán csak annyit változott, hogy a többkocsis, fapados járművek helyett megjelentek a kezdetben sárga, óriás hernyónak tűnő csuklós villamosok. A Szinva patak lefedésével a forgalom átkerült a déli tehermentesítőként megszületett négysávos útra. Így aztán lett egy igazi sétálóutcánk, ami a plázakultúra megjelenésével, a belvárosi mozik bezárásával, a régi szórakozóhelyek felszámolásával folyamatosan veszített jelentőségéből. Vagy inkább funkciójában megváltozott.

De nekünk, miskolciaknak, történjék bármi, a „Forint” mindig itt lesz, mert ha zsebünkbe idővel másféle bankók is költöznek, az biztos, hogy az a „Forint” Miskolcon örökre megmarad.

A Széchenyi István utca, a helyiek szóhasználatában gyakran Főutca, Miskolc belvárosának legjelentősebb és egyben egyik leghosszabb útja. Miskolc 11. századi szerkezetére ásatási eredmények alapján lehet következtetni. Az akkori város még igen kicsiny és falusias jellegű volt, nyugat-kelet irányban a piactól (mai Városház tér) a Rákóczi utcáig (Sötétkapu), déli irányban pedig a Szinváig terjedt. Utcanevekről ebből az időszakból nincs információ, de az látható, hogy a mai Széchenyi utca kezdeménye már megvolt, és irányát, futását a Szinva határozta meg. Miskolc építkezésében, utcahálózatának későbbi kialakításában nagy szerepe volt az 1878-as árvíznek, de a Széchenyi utca vonalvezetését alig befolyásolta. A szekér- és bérkocsiforgalom a 19. század végétől lassan természetesen csökkent, a személyautók forgalma azonban egyre gyorsuló ütemben növekedett. A 20. század második felére a kétszer egysávos úton emiatt lelassult a forgalom, és állandósultak a torlódások. A Széchenyi utcát 1984-ben sétálóutcává alakították, a gyalogosforgalom ettől kezdve egészen a villamossínekig vehette igénybe az utat.
 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

-
Miskolc és környéke
-
Miskolc és környéke