Ugrás a tartalomra

Mikor dőlnek ránk a panelházak?

Létrehozva
Egy lengyel kutatás Miskolc számára is új infókat tárt fel.

Az Avas hazánk egyik legnagyobb lakótelepe. Panelházait három ütemben építették 1973 és 1985 között. A korabeli tervezői jóslatokat figyelembe véve a soklakásos épületek mára az élettertamuk harmadik harmadába léptek.

Szerencsére kiderült,

a tervezésnél alábecsülték az élettartamot, és a panel tartósabbnak bizonyul, mint gondolták. Aggodalomra nincs ok, de fontos a karbantartás és az odafigyelés.

Egy lengyel cikk utánajárt, hogy vajon meddig tart a szocializmus alatt népszerű panelházak élettartama. A Lengyelországban is elterjedt építési technológia (becslések szerint a 38 milliós országban mintegy 12 millióan élnek ma is panelban) legfeljebb 70 évig garantálta a biztonságos lakhatást. Újabb vizsgálatok szerint azonban a szocialista építészek némileg alábecsülték munkájukat.

A jelenlegi becslések szerint a panelek átlagos élettartama 100 és 120 év közé eshet.

A cikk alapján a helyzetnek az NLC járt utána. Az ő írásukat ITT olvashaták.

Ez is érdekelhet

Ez a cuki gombóc a hónap állata a Miskolci Állatkertben
MiskolcVilágSzabadidőKörnyezet
Wilsont nagyon szeretik a látogatók.
Megtartották a leendő vakvezető kutya tanoncok „keresztelőjét”
MiskolcSzabadidő
Orka, Oberon és Ónix – különleges neveket kaptak a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola kölykei. A kilenc kiskutya nevét Feta, az alapítvány terápiás kutyája húzta ki.
A régió legjobb fiatal zenészei Miskolcon mérik össze tudásukat
MiskolcOktatásKultúra
Két napon át tartják a régió egyik legjelentősebb zenei megmérettetését: a Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium március 18-19-én negyedik alkalommal rendezi meg Regionális Fafúvós Versenyét.
Nagy fába vágják a fejszéjüket a segítők a Tetemváron és a Bábonyibércen
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
Elindult az „Együtt a Tetemvár - Bábonyibérc városrészekért!” elnevezésű TOP Pluszos projekt megvalósítása Miskolcon, amelyben három éven át segítik majd az itt élőket.